Vonalbejárók helyett drónok figyelik a pályát

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2020.02.27. 09:00
dron_01

A Čížkovice–Obrnice vasútvonalat 2016-ban vásárolta meg az AŽD Praha, azóta a pályát fel is újították, modern berendezésekkel szerelték fel, s 2017-ben már elindították rajta a személyforgalmat is. Előbb csak hétvégenként és ünnepnapokon, de napjainkban már közszolgáltatási szerződés értelmében is közlekednek járatok. Igazi sikertörténet, érdemes fellapozni előző cikkeinket a témában.

Drón emelkedik a vasúti pálya fölé Csehországban (fotók: AŽD Praha)

Azt, hogy az AŽD Praha vasúti berendezéseket és forgalomirányító eszközöket gyártó vállalat valóban egy innovatív technológiákat és megoldásokat kínáló cég, az is bizonyítja, hogy önvezető vasúti járművek tesztelésére alkalmas pályát szeretne kialakítani a négy évvel ezelőtt megvásárolt Kopidlno–Dolní Bousov vasútvonalon, Közép-Csehországban. Most pedig egy újabb okos megoldást tesztel a vasúti forgalomban: vonalbejáró pályamunkások helyett drónt alkalmaz, hogy ellenőrizze a Čížkovice és Obrnice közötti vasútvonal pályájának műszaki állapotát. Csehországban forradalmi újításnak számít a lépés, eddig még senki nem próbálta ezt az innovatív megoldást.

Az AŽD Praha a vasúti berendezések gyártásában az élen jár

A globális diagnosztikai rendszer drón segítségével, vasúti alkalmazott fizikai jelenléte nélkül fogja folyamatosan figyelni, mérni a vasútvonalat, valamint az adatokat azonnal továbbítani és kiértékelni. A technológiai háttér Třebívlice állomáson lesz. A drón segítségével készített mérések bizonyos meghibásodásokat előre tudják majd jelezni, ezért hibaelhárítás helyett a megelőzés kap fő szerepet. A vágányok épségét például egy speciális rendszer segítségével ellenőrzik, amely a vágányok rezgését vizsgálja vonat elhaladása esetén. Amennyiben törés vagy repedés keletkezik, azonnal meghatározza a problémát, sőt a pontos helyet is. A drón segítségével képesek a vasúti biztosítóberendezések, az ETCS vonatbefolyásoló rendszer működését is ellenőrizni, továbbá az utastájékoztató rendszer és az állomási infrastruktúra helyes működését is.

A vállalat az innovatív megoldás éles bevezetésétől azt várja, hogy csökkennek a pályafenntartási költségek, a hibákat és problémákat megelőzik, így nem lesz szükség kizárásokra, rendkívüli helyzetek megoldására.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek