A vonalszakasz felújítása befejezéséhez közeledik, kezdődik az utastájékoztató táblák gyártása. A felújítás kezdete óta tudjuk, egyes megállók neve meg fog változni. Jó lenne, ha a változással egyidőben a máig fennálló, bosszantó helyesírási hibák is elkerülhetőek lennének. Negyven év alatt – úgy tűnik – a tipográfiai hibákon talán sikerül úrrá lenni, legyen hát teljes a megújulás!

A felújítás után az Árpád híd helyett Göncz Árpád-városközpontot, Újpest-Városkapu helyett Újpest vasútállomást, Kőbánya-Kispest helyett Kőbánya-Kispest vasútállomást, Újpest-Központ helyett pedig Újpest-központot olvashatnánk. Akinek elsőre nem mellbevágó a változás, az figyelje meg a kis- és nagybetűket, valamint a kötőjeleket.

A Földrajzinév-bizottság (kötőjellel írjuk, hiszen a szótagszámlálási szabály és a hármas szóösszetétel szabálya egyaránt vonatkozik rá) a főváros illetékes főosztályának írt levelében a következőkre hívta fel a figyelmet:

„A felújítás alatt álló M3-as metróvonal állomásainak tervezett névváltoztatása több helyesírási és névhasználati kérdést vet fel:

Az Árpád híd megálló (sic!) megszokott és informatív neve helyett a túl hosszú Göncz Árpád-városközpont név nem szerencsés, kevésbé informatív és bizonytalan helyesírású.

Újpest-Városkapu átnevezése Újpest-vasútállomás névre a megállóhely-névrendszerbe szervesen illeszkedik, javítja az utastájékoztatást.

A Kőbánya-Kispest név helyett tervezett Kőbánya-Kispest vasútállomás névben felesleges a vasútállomás-névelem, mivel a Kőbánya-Kispest önállósulva is érthető, semmivel össze nem keverhető helyszínt jelent.

Az Újpest-Központ helyett tervezett Újpest-központ név helyesírási szempontból hibás. A név jelenlegi írásmódja (kötőjel, nagybetű) a helyes, mivel a Központ ebben az esetben a »Belvárost« jelenti. Ugyanakkor korrigálni szükséges a téves helyesírású Újbuda-központ nevet is Újbuda-Központ, vagy Újbuda-Belváros névre.

Szükséges továbbá az egyértelműen helyesírási hibás Corvin-negyed állomásnév javítása az egybeírt Corvinnegyed alakra (De ez az eset messzire vezet, a városrészek ugyancsak számos sebből vérző írásmódjaira az újabb fővárosi gyakorlatban, amellyel itt nem tisztünk részletesebben foglalkozni – a szerk.).”

Ez nem vasútállomás, ez városkapu! (forrás: ujpest.hu)

Közben az illetékesek döntöttek: az Árpád híd és Újpest-Városkapu neve megmarad. Ugyanakkor helyesírási kérdésekben ragaszkodtak a korábbi téves írásmódhoz, ezért a Földrajzinév-bizottság a BKK vezérigazgatójának írt állásfoglalásában egyértelműsítette a vitatott helyesírású elnevezések helyes formáját:

  • Corvinnegyed,
  • Újbuda-Központ,
  • Újpest-Központ
  • és Újpest-Városkapu.

A kiszivárgott hírek szerint a BKK vitatja a Földrajzinév-bizottság illetékességét a megállóhely-elnevezésekben, jóllehet, a FNB mindössze a kormányrendeletben kapott felhatalmazása alapján a magyar helynévhasználati szokásokkal kapcsolatos, illetve a helyesírási szabályzat betűjére és szellemére utaló ajánlásait tárta az illetékesek elé.

Így most fennáll annak a veszélye, hogy a felújított megállók elnevezése további évtizedekig hirdeti a ma illetékeseinek hozzá nem értését és vaskalaposságát.

Portálunk részéről viszont egy apró megjegyzés erejéig egyetlen momentumot üdvözlünk: Újpest-Városkapu elnevezése az addigi tökunalmas gyakorlattól eltérő, friss és kreatív mozzanatot jelentett már 1991-ben, a metrószakasz átadásakor. Ez a hely ugyanis nem csak egyszerűen egy vasútállomás (haha, nem is az, ez csak egy megálló, vagy talán forgalmi kitérő?), hanem egy városszerkezetileg fontos hely, Újpest és Angyalföld határa, valóban kapuhelyzetben, amelyet a Váci út feletti hídszerkezet is nyomatékosít. Kár lett volna erre a helyzetre ráhúzni egy a névadási rendszerbe még olyan jól is illeszkedő vasútállomás nevet. Hogy mennyire kár, az majd akkor lesz igazán jól látható, ha a térség jelenleg üresen heverő ingatlanfejlesztési területei végre beépülnek és igazi városkapuhelyzet keletkezik.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!