Másfél éve, a felújítás kezdete előtt vettük sorra az átépítéssel érintett hat megállót, minden jót és rosszat leírtunk akkor róluk, sejtve, hogy a felújítás után majd ugyanezt – immár az összehasonlítás fényében is – újból meg kell tennünk.

Az idő nagyon gyorsan száll, az 1990-es utolsó metróhosszabbítás lezárultával egyik ámulatból a másikba esve csodáltuk az addig még soha nem látott dizájnt – lényegében a szocialista nagyberuházások utolsó, kései hírmondóját. Az értékítéleteket nagyon erősen befolyásolják az első benyomások, így a hármas metró északi farkának építészeti kialakítása az átadás óta eltelt majdnem harminc év alatt sokunknak nem eshetett reális értékítélet alá, hanem minden romlása, kopása, pusztulása ellenére megmaradt ugyanolyan klassznak, mint az átadás után egy nappal, 1990 őszén volt.

Egészen máig.

Ma Angyalföldön és Újpesten átélhetjük ugyanazt, amit néhány éve mindennap átélhetünk, ha a Kálvin téren átszállunk a két metróvonal között: sötétből a világosságba, pusztulásból az életbe, mocsokból a tisztaságba, satöbbi.

A lakásból a régi tulaj már kiköltötött a bútoraival együtt, az új tulaj még nem költözött be (a képre kattintva embertelen méretű galéria nyílik Vörös Attila friss fotóiból)

Megjegyezendő, hogy az efféle mindennapi élményszerzésnek van más útja is, mint a fél város lebénításával járó nagyberuházás: az üzemszerű törődés, rutinszerű takarítás, a törlőkendő szorgos használata, nem csak a nagy felületek közepén, hanem a sarkokban, hajlatokban, peremek alatt és felett is. Különösen akkor, ha olyan létesítményről van szó, ahol nap mint nap emberek ezrei csoszognak, köpködnek, hullatják hajukat, vakaróznak, mancsolnak, orrot fújnak, kutyasétáltatnak és egyéb horrorisztikus dolgokat művelnek.

Ha a valaha szupertakarékosnak számító fénycső a ledpanelek árnyékában korszerűtlenné és energiafalóvá válik, lehet üzemszerűen is cserélni. Ha az utastájékoztató rendszer átgondolatlannak, működésképtelennek mutatkozik, nem kell cseréjével megvárni a következő nagyfelújítást. Ha lepattan a burkolólap, horpad a lemez, jöhetnek a burkolók és a lakatosok a gyors, éjszakai üzemszünet alatti cserére. Ezt a kultúrát egyelőre nem ismerjük.

S lőn világosság!

Mindezeken túl természetesen van olyan, hogy en bloc, az egész mű válik korszerűtlenné, és a hármas metró talán már elérte ezt a szintet. A sok kis összerakott, odarögzített, a kicsiből kiindulva a nagyot megoldani akaró dolog elérte működőképessége határát. Ha voltak is szerethető részletei, az utálnivalóak egyre csak szaporodtak. Eljött az az idő, hogy – éppen fordítva, mint korábban –, a nagyból, a koncepciózusból vezessük le a részleteket. Ha a most felújított állomásokból meg kell találni azt az elemet, amely leginkább szimbóluma lehet az új építészeti-téralakítási viselkedésnek, akkor az a Gyöngyösi utcai megálló falán végigvonuló hatalmas kék hullámvonal. Jelzi a harminc évvel ezelőtti kisszerűség, és a mai gondolkodás nagyvonalúsága közötti kontrasztot.

De természetesen ezt a hatást rögtön agyon kellett verni valamivel, és a tervezők magabiztosak voltak a leginkább hatásromboló elem kiválasztásában. Az agyonhajlítgatott csődizájnról van szó, amely a nyolcvanas évek osztrák vasútállomásain és a miskolci főutca első felújítása során még tűrhető volt, de kétezerhúszban a főváros legfontosabb közlekedési beruházása során egyszerűen cikik az ilyen részletek. Most tudható, hogy a következő felújítás során már csak a csőbe applikált világítótesteket és az ezeknek a minden funkció nélkül oldalra, a falra leforduló csöveit kell lehántani az állomásokról, hogy tökéletes legyen a végeredmény.

A hajlított csövek megakasztják a tekintetet, ráadásul van felettük álmennyezet, ahová a világítás beépíthető

Sajnos a budapesti metróállomásoknak elég kicsi sanszuk van arra, hogy valaha egységessé váljanak, ehhez időben túlságosan széthúzva épültek meg. A most felújított vonalszakaszon lett volna esély arra, hogy a mindig is kakukkfiókaszerű két állomást, a Dózsa György útit és az Árpád hídit arculatban közelítsék a többi, később épült állomáshoz. Ezt nem tették meg, sőt, az alkalmazott megoldások mintha arra játszanának rá, hogy a különbségek megmaradjanak, netán tovább erősödjenek. A Dózsa György útnál alkalmazott piros színű álmennyezeti sáv nagyon erős megkülönböztető elem, ugyanígy az Árpád hídi állomásnak a kilencvenes évek vidéki postahivatalaira hajazó rácsos álmennyezete is – ez utóbbi teljesen felesleges, takaríthatatlan porfogó.

Az álmennyezet már kissé idejétmúlt, cserébe takaríthatatlan

A további állomásoknál – ha túltekintünk a rettenetes, nyilvánvalóan a korábbi hajlított álmennyezeteknek félresikerült emléket állító mennyezeti és falazati csövekről – érvényesül a korszellem, miszerint legyen minden sima vonalú, vízszintesen, szemet nyugtatóan suhanós, sima, örök életű és semleges, csipetnyi színnel megbolondítva. Aki még nem járt erre, az talán nem fogja érteni a néhol túlméretezettnek tűnő, rozsdamentes anyagból készült acélkanapékat, mi, akik viszont sokszor ültünk ennek fából készült elődjén, értjük a helyénvaló célzást. Azt viszont nem, hogy a Gyöngyösi utcai megállóban mit keresnek ezek a rossz formájú sárga ülőalkalmatosságok. Szerencsére ezek annyira applikált elemnek tűnnek, hogy az összhatás minden sérülése nélkül hamarosan ki lehet, és ki is fogják őket innen dobni. A semleges, nagyon tiszta, világos háttér előtt a vonalszakaszt tarkító műalkotások új életre keltek, közülük persze leginkább a Dózsa-pannó.

Nagyvonalú kékhullám, ráapplikált, stílusidegen padokkal

Az egész felújított szakaszra jellemező ipari vasbetongerendás födém esztétikájával kapcsolatban a tervezők nem alakítottak ki egységes álláspontot. Van, ahol ezt a maga nyers megjelenésében meghagyták, de van, ahol minta szégyellték volna és vagy teljesen (Árpád híd), vagy részben (Újpest-Városkapu) elburkolták. Utóbbi helyen az elburkolás egy közepes lakatosmunka színvonalát üti csak meg, ami nagy kár ezen a középső oszlopsor nélküli, ezért nagyon dinamikus térhatással bíró állomáson.

Újpest-Városkapu, félszívű mennyezeti megoldással

Remélhető, hogy a vonal felújítása során egyre többször fog az itt megtapasztalt nagyvonalúság kifejezésre jutni, miközben a felesleges kisszerűségek kikopnak a tervekből. És kívánunk még kevesebb élt, peremet, rést és hornyot, mert a nagyvárosi porral való küzdelemben még mindig vesztésre állunk!

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!