Vót: Vácról Balassagyarmaton át Losoncra

Gálicz Zoltán   ·   2019.05.01. 19:00
Szecseny_400

Mint ismeretes, a trianoni határok meghúzásakor az Aszód–Balassagyarmat–Losonc vasútvonal Ipolytarnócról északra eső része Csehszlovákiához került. A második világháború után a csehszlovák állam erős iparosításba kezdett Losoncon, az ehhez szükséges szenet a Kishalomnál (Malé Straciny) lévő szénbányákból kívánták biztosítani. Csakhogy csehszlovák területen a domborzati viszonyok miatt, vasúton összekötni Kishalmot Losonccal igen költséges lett volna, ezért úgy döntöttek, hogy a MÁV 78-as vonalának Nógrádszakál állomásán kiágazva építenek egy vasútvonalat Kishalomig.

A nógrádi korridorvasút. A képre kattintva galéria nyílik a szerző felvételeiből

A vonalon 1951-ben indult meg a teherforgalom, a személyforgalom pedig hét évvel később, majd 1978-ban meghosszabbították a vonalat Nagykürtösig (Velky Krtis). Az Ipolytarnóc–Nógrádszakál szakaszon peage forgalomban, megállás nélkül közlekedtek a teher- és személyvonatok. A személyforgalmat 1992-ben szüntették meg Nagykürtös felé, de Losoncról az utolsó szlovák területen lévő állomásig, Kalondáig egészen 2003-ig jártak a Studenkák. Azóta csak különvonatokkal lehet utazni a Losonc–Ipolytarnóc és a Nógrádszakál–Nagykürtös szakaszokon. Erre jó alkalom volt a kétezres években néhány alkalommal, május elsején megrendezett magyar–szlovák vasutasnap Szécsényben, ahol többek között egy kisebb járműkiállítást és egy vasúti kocsiban megépített terepasztalt is szemügyre lehetett venni a nap folyamán.

Szécsény állomás volt az események központi helyszíne

A határokon átnyúló forgalomból mindkét vasúttársaság kivette a részét. A MÁV-Start dupla Desiroból álló vonatot indított útnak, amely Váctól Balassagyarmatig, illetve onnan tovább Ipolytarnócig menetrend szerinti vonatként, a szlovák szakaszon pedig Losoncon át egészen Fülekig különvonatként közlekedett, bár a második egység még Szécsényben leakadt, hogy az állomáson mindenki szemügyre vehesse kívül-belül.

Losoncról jár ki Fülek irányába a 011-es Desiro

A ZSSK pedig kettő, M131 sorozatú (Hurvinek) nosztalgia motorvonattal közlekedett Losonc–Szécsény, illetve Nógrádszakál–Nagykürtös viszonylaton. Érdekesség, hogy utóbbival végig díjmentesen lehetett utazni, míg a Desiro esetében csak a szlovák szakaszon lehetett ezt megtenni, mivel a magyar szakaszon menetrend szerinti vonatként közlekedett.

Igazi csehszlovák hangulat Nógrádszakál állomáson

A lehetőséggel akkor sokan éltek, mindegyik vonat teltházas volt, a Losoncra tartó Dezsőn még szabad állóhely sem nagyon volt. Utána még 2010-ben rendeztek hasonlót, azóta maximum szlovák különvonat jut el Losoncról Nagykürtösre, és a teherforgalom is egyre gyérebb manapság.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek