A DTRT hajóparkját az MHRT 1964-ben vette át, és a Duna-tengeri hajózás helyett a tengeri és óceáni hajózás lett a cél. Megkezdődött az egyre nagyobb mélytengeri egységek beszerzése. A huszonegy hajóból álló flottát azonban egyre nehezebb volt Budapestről irányítani. Az állami elvonások miatt sem a hajók korszerűsítésére, sem új hajók beszerzésére nem volt többé lehetőség.

A nagyhajók a holland Splithof cégen keresztül kaptak árut, főleg Európa és a Távol-Kelet között ingáztak. Magyar rakományt gyakorlatilag nem szállítottak, bérfuvarozást végeztek. 1997 júniusában eladták a Csokonait bontásra Hamburgban. Még ugyanez év augusztusában a Radnótira várt hasonló sors, majd 1998-ban eladták a Bodrog testvéreit, a Kőröst és a Sajót is. A hajókat Panamában és Libériában bejegyzett vállalkozók vásárolták meg. A Sió és a Kapos norvég tulajdonba került vissza, a Balatont a következő évben értékesítették.

Az 1976-ban Szczecinben épült 11 700 DWT-s (deadweight tonnage, bruttó hordképesség) Csokonai Bangkokban, 1985-ben. A hajót 1997-ben Hamburgban bontották el<br>(fotó: Miklós Tamás)<br><br>A képre kattintva fotógalériánk nyílik meg

Az 1990-es évek végére egyrészt kiöregedtek a hajók, másrészt a hajózási módszerek is nagyban megváltoztak. Nagyméretű darabáru-szállító hajókra már nem igazán volt szükség, ezeket a fuvarokat a konténerszállítók vették át. Ezenkívül számos más tényező is hozzájárult ahhoz, hogy 2000. október 16-ától a zászlóshajón, azaz a legújabb és legnagyobb Mahart-hajón, a tizennégyezer tonna hordképességű Vörösmartyn sem a magyar lobogó lengett. Az orosz államadósság fejében, az Asztrahanyban épült Pannon Star és Pannon Sun rövid ideig, egészen 2004 végéig még ismét magyar lobogó alatt hajózott, azóta azonban a piros-fehér-zöld lobogó végleg eltűnt a világtengerekről.

A Ganz Hajógyár 1993-ban építette meg utolsó tengeri hajóját német megrendelésre. Azóta már maga a gyár is megszűnt. A szlovákiai Révkomáromban azonban még ma is építenek tengerjáró hajókat: három különböző, körülbelül ezerkétszáz tonna hordképességű típust. A jelenlegi gazdasági válság előtt körülbelül másfél havonta láthattunk egy-egy kékre festett egységet elúszni a budapesti hidak alatt. Ezek a Dunán hatalmasnak számító hajók ugyan a Duna-tengerjáróknál nagyobb egységek, és eleve tengeri hajónak épültek nagy merüléssel, de kontinensek közötti forgalomban nem vesznek részt. Úgynevezett nagyparthajózást végeznek, azaz a partvonal mentén és beltengereken hajóznak. A komáromi hajók elsősorban az Északi-tenger kikötőit keresik fel. Kormányállásukat és árbocukat a raktártetőn elfektetve viszik magukkal, hogy elférjenek az alacsony dunai hidak alatt. Az utazás során a műszerfal szabadon van, így ponyvát kell kifeszíteni fölé, ha esik az eső. Az Al-Dunán szerelik készre őket, ezután már többet nem térnek vissza a Dunára. Amint a későbbiekben látni fogjuk, a vasutas néven RK-snek (azaz rendkívüli rakománynak) nevezett szállításhoz hasonló túlméretes úsztatásnak nem ez volt az egyedüli válfaja Magyarországon.

De nem csak Újpesten építettek magyar gyártású hajókat! Az óbudai hajógyár a háborúig az osztrák DDSG (DGT, Dunagőzhajózási Társaság) üzeme volt, száztíz évig szinte kizárólag saját megrendelésre épített folyami személy- és teherszállító, valamint vontatóhajókat. A háború után pedig – néhány kivételtől eltekintve – szovjet megrendelésre dolgozott: 1953-ig jóvátételben, majd azt követően a KGST munkamegosztásában. A hajógyár nagy szériában épített gőzüzemű személy- és vontatóhajókat az orosz folyókra, majd ezt követően motoros személyhajókat. Az 1960-as évektől dunai, majd szibériai tolóhajók készültek itt nagy számban.

A Váci Hajógyár kimondottan az alumínium felhasználására rendezkedett be. Alumíniumtestű aknaszedő naszádokat és vízibuszokat építettek Magyarország és kisebb részben szocialista országok számára, illetve alumínium mentőcsónakokat exportra. A műanyagok térhódításával a gyár elvesztette piacait, és kénytelen volt áttérni konténergyártásra.

A magyar hajóipar négy központja Óbuda, Újpest, Balatonfüred és Vác volt. Ezeken a helyszíneken kívül csak hajójavító telepek működtek, ahol esetenként egy-egy kisebb úszóegység is készült.

Joó Ferenc

(Folytatjuk)

Sorozatunk Horváth József, Szánthó Zoltán, Vasanits László és Vaskovics Péter anyagainak felhasználásával készült.