A Szent Flórián tűzoltóhajó

Arnold Balázs   ·   2013.04.10. 19:45
kiskep_sztflo

Ha a tűzoltóság kerül szóba, az embereknek általában a nagy piros autók jutnak eszükbe. Azt azonban a budapestiek közül is csak kevesen tudják, hogy baj esetére éjjel-nappal bevetésre kész egy remekül felszerelt vízi jármű is. Jelenleg a Szent Flórián tűzoltóhajó és egy lakóhajó alkotja a tűzoltóság flottáját. Korábban a Prometheus, előtte pedig a T1 szolgálta a Duna védelmét.

A Palovene hajóosztályba tartozó Szent Flóriánt a finn Uudenkaupungin Työvene cég gyártotta, társai a világ számos pontján üzemelnek. A magyar hajó 2000-ben állt szolgálatba. A hajó 13 méter hosszú és nem egészen négy méter széles, tömege pedig alig 35 tonna. Az alacsony hajótest anyaga alumínium, a kis tömeg és az alig egy méteres merülés egyaránt gyors haladást tesz lehetővé. A hajót egy 230 lóerős Volvo Penta motor hajtja, ezzel 40 kilométer per órás sebességet képes elérni. Erre még rásegíthet a Duna folyási sebessége, hiszen stratégiai okokból a hajó a Hadikikötőben, Budapest északi határán állomásozik, így egy esetleges bevetés alkalmával nem a folyásiránnyal szemben, felfelé kell haladnia.

A hajó egyébként azon kevés tűzoltószerek közé tartozik, amely országosan riasztható, azaz nem csak Duna budapesti szakaszának védelmét látja el hanem az egész magyar folyószakaszét, de szükség esetén akár a Balatonra vagy a Tiszára is riasztható. Az országban csak a Szent Flórián az egyetlen bevethető tűzoltóhajó (hogyha nem számítjuk a lakóhajót, és a néha a tűzoltókhoz, néha a hadsereghez tartozó Jégtörőt), pedig legalább még egy hasonló hajóra lenne szükség a Tisza és mellékfolyóinak védelmére.

Bevetésen a Szent Flórián tűzoltóhajó<br>A képre kattintva galéria nyílik a szerző fotóiból

A Volvo motor hajtja meg a Rosenbauer vízszivattyút és egy 5 kilowatt névleges teljesítményű generátort is, amely 230 voltos feszültséget szolgáltat a hajó részére, amelyről például a Furono LS/1751 radar is üzemel. A szivattyú tizenkét B nyomócsonk és a hajó két vízágyújának egyidejű megtáplálására képes. A hajó tetején egy 2800 liter per perc és egy 2900 liter per perc teljesítményű hab-vízágyú kapott helyet, ezek közül az első hidraulikusan, a kabinból is vezérelhető, a másikat pedig már itthon, utólag szerelték fel a hajóra. A Szent Flórián 1000 liter habképző anyagot szállít magával.

A hajó orra nyitható, így elméletileg kisebb járművek szállítására is alkalmas, de tolóhajóként is tud üzemelni, ha szükséges. De a hajó orrában kapott helyet egy 450 kg teherbírású elektromos Palfinger PC daru is. Ez a teherbírás akár egy autó kiemeléséhez is elég lehet, hiszen a vízben a testek könnyebben emelhetőek. A vízből kiemelt tárgyak hajóba helyezésekor is előnyös, hogyha az orr lenyitható, így azon nem kell a terhet átemelni. Ebben egyébként egy csörlő is  személyzet segítségére áll. A hajó orrában kapott helyet a különleges orrsugár kormány is, ami nagyon jó manőverezőképességgel vértezi fel a hajót. A hajó bevethető vízi járművek és part menti tüzek oltásánál, de remekül haználható műszaki mentésekhez is. A jármű egy remek szonárral is rendelkezik, így elmerült tárgyak, személyek keresésére is gyakran bevetik.

Felvették a búvárokat, indulhatnak a Margit hídról lezuhant munkás keresésére

Kíváló műszerezettségének köszönhetően a Szent Flórián rossz látási viszonyok között, azaz éjszaka és sűrű ködben is bevethető. Ehhez természetesen tapasztalt legénységre is szükség van. A hajón mindig legalább három fő teljesít szolgálatot, közülük egy szerparancsnok és két beosztott tűzoltó. De a hajó és legénysége ritkán dolgozik egyedül, általában a búvárokkal közösen (akik szintén országosan riaszthatóak) hajtanak végre személykeresési, műszaki mentési feladatokat, melyek főleg a Duna budapesti szakaszán fordulnak elő. A már majdnem másfél évtizede szolgáló hajó a személyzet törődésének köszönhetően jó műszaki állapotban van, így minden bizonnyal még sokáig szolgál majd a tűzoltóság kötelékében.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.