A világ első, hidrogén meghajtású folyami hajója

iho   ·   2019.05.27. 13:38
tolohajo0

A tolóhajó leendő üzemeltetője a franciaországi központú Sogestran Group leányvállalata, a Compagnie Fluviale de Transport (CFT) lesz. Az üzemanyagcellához a hidrogént part menti, megújuló energiaforrás szolgáltatja, a hajó teljes energialánca kibocsátásmentes lesz. Az üzemanyagcella-alapú energiaellátási és meghajtási megoldást az ABB szállítja.

A Flagship projekt célja azt bebizonyítani, hogy az üzemanyagcellák a gyakorlatban alkalmazható és megvalósítható hajtási megoldást jelenthetnek a közepes méretű, több mint száz utast, vagy ezzel azonos tömegű árut szállító, belvízi vagy tengerpart-menti közlekedésben résztvevő hajók tulajdonosainak és építőinek.  A program emiatt kiterjed annak vizsgálatára is, hogy a hidrogén üzemanyagra történő átállás milyen hatást gyakorol az üzemeltetésre.

Az üzemanyagcellás erőmű kiépítést követően azt tervezik, hogy a hajó naponta fog közlekedni. Különös figyelmet fordítanak majd az üzemanyag utántöltési eljárásokra, amelyeknek illeszkedniük kell az üzemeltetési menetrendekhez.  A próbaüzem értékes tapasztalatokat nyújt majd arra is, hogy a tengeri hajózásban alkalmazni kívánt hidrogén üzemanyagcellák esetében miként fejleszthető ki, illetve optimalizálható az üzemanyag-utántöltési infrastruktúra.

A tengerhajózás a becslések szerint évi 940 millió tonna szén-dioxidot juttat a légkörbe, ezért egyre nagyobb nyomás nehezedik a hajózási ágazatra, hogy olyan eszközöket vezessen be, amelyek csökkentik a káros szennyezőanyagok kibocsátását.  Az ENSZ-nek a hajózás biztonságáért felelős Nemzetközi Tengerészeti Szervezete stratégiát fogadott el a hajók által termelt üvegházhatású gázok csökkentésére. A stratégia céljai között szerepel, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását a 2008-as szinthez képest 2050-re ötven százalékkal csökkentik, majd később teljesen megszüntetik.

Az üzemanyagcellás technológiát általában az egyik legígéretesebb, olyan fenntartható energetikai megoldásnak tartják, amely alkalmas lehet arra, hogy a világszerte folytatott tengerhajózáshoz kapcsolódó kibocsátások szintjét csökkentse. Az üzemanyagcellák a hidrogén kémiai energiáját elektrokémiai reakció során elektromossággá alakítják. A cellák az üzemanyagot közvetlenül elektromossággá, hővé és tiszta vízzé alakítják át.

Magát a Flagship projektet a Fuel Cells and Hydrogen Joint Undertaking (FCH JU/ Üzemanyagcella- és Hidrogéntechnológiai Közös Vállalkozás) elnevezésű köz- és magánszféra partnerség támogatja. Az FCH JU-t az EU Horizont 2020 programja keretében azzal a céllal hozták létre, hogy felgyorsítása az üzemanyagcella- és hidrogéntechnológiai közlekedési és energetikai felhasználását.  Az FCH JU-nak három tagja van: az Európai Bizottság, az üzemanyagcella- és hidrogéngyártókat képviselő Hydrogen Europe, valamint a kutatási területet képviselő Hydrogen Europe Research.  A CFT fejlesztési projektjében részt vesz az LMG Marin, a NCE Maritime CleanTech és a PersEE is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek