Újabb nyolc „vonat + repülő” útvonalat indít el az SNCF és az Air France
A párizsi Charles de Gaulle és Orly nemzetközi repülőterekről így már negyvenegy útvonalon válik elérhetővé egy jeggyel a vasút és a repülés kombinációja.
A párizsi Charles de Gaulle és Orly nemzetközi repülőterekről így már negyvenegy útvonalon válik elérhetővé egy jeggyel a vasút és a repülés kombinációja.
Az év első tíz hónapjában a forgalomba helyezett teljesen elektromos autók részaránya először haladta meg a dízelekét.
Az Alstom által átépített regionális szerelvény várhatóan a decemberi menetrendváltástól fog közlekedni Új-Aquitania régióban. További négy régióban egy-egy másik példány követi majd.
November elejétől már három franciaországi csomópontra: Toulouse-ba, Bordeaux-ba és Lyonba is közlekednek tehervonatok.
Az SNCF Réseau mintegy háromszáz kisebb-nagyobb vasúti projekt végére tett pontot Franciaország-szerte júliusában és augusztusában. A vasúti infrastruktúra-kezelő ebben az évben 2,9 milliárd eurót fektetett be a francia hálózat modernizálásába.
A francia elnök egy interjúban fejtette ki, hogy pártolja a németországi bérletkonstrukcióhoz hasonló rendszer létrehozását Franciaországban. A végrehajtás módjáról azonban nem osztott meg részleteket.
A klímaváltozás elleni küzdelem a 21. század egyik legnagyobb kihívása. Egyre gyakoribbá válnak az extrém időjárási jelenségek, mint például a hőhullámok és az árvizek, így az infrastruktúra-kezelőknek is alkalmazkodniuk kell a megváltozott körülményekhez.
A spanyol nemzeti vasúttársaság már Madrid és a dél-francia nagyváros között is kínál nagysebességű vonatokat.
A 37,6 millió eurós kölcsönből a közel másfél éve zajló háború során jelentősen megrongálódott infrastruktúrát építik újjá.
Nouvelle Aquitaine régió és az SNCF Voyageurs új megállapodást írt alá a regionális vasúti személyszállítási közszolgáltatás üzemeltetéséről és finanszírozásáról. Tették mindezt mindössze öt hónappal az új vasúti szolgáltatási szerződések pályáztatását előíró rendelet hatálybalépése előtt.
A mozdonyokat bérbeadó cég ötven villanygépet szerez be az Alstomtól 260 millió euróért.
A mozdonyokat bérbeadó vállalat akár száz Traxx MS3-as villanygépet szerezhet be az Alstomtól, az üzlet értéke ötszázmillió euró.
A francia nemzeti vasút energetikai ága, az SNCF Energie és a Compagnie Nationale du Rhône (CNR) az ország legnagyobb szélenergia-vásárlási megállapodását írta alá a napokban.
A spanyol nemzeti vasúttársaság ezzel megkezdheti a franciaországi kereskedelmi személyszállítási tevékenységeket.
Akár hárommilliárd eurót is ráköltenének a két várost összekötő bázisalagutat elérő vonalakra.