Demonstráció a canfranci vonal újranyitásáért: kell még egy határátmenet a Pireneusokban

iho/vasút   ·   2026.07.21. 15:40
00_cafranci_tiltakozas

A spanyolországi községben csaknem kétszázan követelték a franciaországi Pau-ba vezető, 1970 óta inaktív vasúti pálya újraindítását.

A Pau–Canfranc vonal újranyitásáért létrehozott nemzetközi bizottságok, a CREFCO és a CRÉLOC által a napokban megrendezett tüntetésen a spanyol település polgármestere is részt vett – a demonstráció a spanyolok válasza volt arra, hogy a franciák 2035-ig tolnák ki a vonal franciaországi, Bedous és Canfranc közötti szakaszának felújítását és újraindítását. A tüntetők szerint a sínpár jelentős előnyökkel járna a vasúti árufuvarozás számára

A spanyolok viszont azon ügyködnek, hogy újranyissák a saját területükön vezető pályát a két országot a Pireneusok alatt összekötő Somport alagútig. A Pau–Canfranc vonal azonban Franciaországban elsősorban fut, így a munka oroszlánrésze is a gallokra hárul; a két országot összekötő sínpárt 56 éve, 1970 márciusában zárták le, miután március 27-én, nagypénteken a francia oldalon gyanús körülmények között kisiklott tehervonat, amitől a L’Estanguet híd leomlott. A francia kormány nem volt hajlandó újjáépíteni a hidat, így a nemzetközi közlekedés le is állt.

A vasúti áruszállításnak mindenképp szüksége lenne a vonalra, ami egy újabb határátmenettel erősítené azt Franciaország és Spanyolország viszonylatában. A forgalom nagy részét jelenleg a Barcelonát a franciaországi Perpignannal Le Perthuson keresztül összekötő vonal bonyolítja le. A Pau–Canfranc pálya újraindításával viszont egy még jobb nemzetközi kapcsolat valósulhatna meg az egyik legfontosabb spanyol logisztikai csomópontnak számító Zaragoza felé.

Egy nemrég életre hívott kezdeményezés arra világított rá, van igény a Pireneusokon át vezető vasúti összeköttetésre is. Egy bő évvel ezelőtt három cég közösen indított egy teszt-gabonafuvart, amihez mindössze a határátmeneten vetettek be teherautókat, lévén ott nem érhető el vasúti szolgáltatás – jelenti a Rail Freight.

A teszt-gabonavonat (kép forrása: LinkedIn / railfreight.com)

A Hegyek Titanicjának is hívott állomásról 2024/III. számában így írt az Indóház magazin:

„Canfranc sajátos helyzete a két, szomszédos országban használatos, eltérő vasúti nyomtávból fakadt: a 1668 mm-es ibériai, illetve az európai, 1435 mm-es nyomtávú sínpárok a felvételi épület két ellenkező oldalán futottak. A spanyol és a francia oldal egymás tükörképeként fogható fel, itt is, ott is a megfelelő peronokkal, bejáratokkal és szolgáltatásokkal: jegyirodák, valutaváltó, vám, rendőrőrs, posta, szoba a gyengélkedőknek, szálloda. A tovább utazóknak természetesen át kellett szállniuk az egyik vonatról a másikra. (...)

A nemzetközi forgalomnak 1970. március 27-én be is fellegzett. (...)

Három évtizednyi tetszhalott állapotot követően a felvételi épületet 2002-ben a spanyol kulturális örökség részévé nyilvánították. (...)

Időközben az állomás az ipari örökség iránt érdeklődők zarándokhelyévé vált, és 2021. április 15-én felavatták az új Canfranc pályaudvart, nem titkoltan azzal a céllal, hogy az a jövőben újra nemzetközi vasútállomás legyen. Ehhez azonban szükség van a francia fél együttműködésére is. Még korábban, 2020-ban Franciaország és Spanyolország megállapodott abban, hogy újból megnyitják a két országot összekötő 7,8 kilométer hosszú Somport alagutat.”

(Nyitóképünkön a canfranci demonstráció. Fotó: railfreight.com/CREFCO)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek