Kibővült a Railpool Traxx MS3-asainak akciórádiusza
Már hat európai országban közlekedhetnek a lízingcég többáramnemű Alstom villamos mozdonyai.
A Railpool lízingcég franciaországi üzletága, a Railpool France számolt be arról, hogy a tanúsítvány eddig a németországi, ausztriai, belgiumi, luxemburgi és lengyelországi közlekedést tette lehetővé, nemrégiben pedig Franciaországban is zöld jelzést kapott a Traxx többáramrendszerű verziója.
Az MS3-as egy olyan, elsődlegesen tehervonatok továbbítására kitalált villamos mozdony, ami a különböző országok eltérő betáplálási rendszereiről és vonatbefolyásolási rendszerei mellett is képes üzemelni, ezáltal elősegítve a nemzetközi vasúti árufuvarozást. A Railpool szerint az engedély lehetővé teszi a verzió kelet–nyugati irányú áruszállítási folyosókon való bevetését, kiterjesztve az akciórádiuszt a hagyományosan észak–déli vagy kelet-európai forgalomra összpontosító útvonalakon túlra.
A nemzetközi alkalmazás érdekében az MS3-asokat ellátták az egységes európai vonatbefolyásolási rendszer (ETCS) Alstom által gyártott, Atlas elnevezésű fedélzeti berendezésével, ennek köszönhetően a Railpool Traxxai Közép- és Nyugat-Európában is elérhetővé váltak a nemzetközi árufuvarozási szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatóknak – jelenti a Rail Market.
(Nyitóképünkön a Railpool egyik Traxx MS3-as mozdonya. Kép forrása: Railpool France / railmarket.com)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!