Airbus-alkatrészek Brassóból

iho/repülés   ·   2011.07.13. 11:15

Felavatták a Brassó melletti Vidombákon a légi- és űrtechnikára szakosodott EADS Airbus-alkatrészeket gyártó üzemét. A hivatalos átadás gyakorlatilag második felvonása volt a francia-német konszern romániai „belépőjének”, miután az első komponensek már 2010 decemberében elhagyták az üzem szalagsorát. Az összesen 46,6 millió eurót érő beruházáshoz a román állam európai uniós alapokból 19 millió eurós visszatérítendő támogatást nyújtott – amelyből 5,1 millió euró már vissza is folyt az államkasszába - adja hírül a bukaresti Új Magyar Szó.

„Románia azon kevés Dél-Kelet-európai országok egyike, ahol jelent valamit a repülőgépgyártás, emiatt kiemelt jelentőséggel bír cégünk fejlesztési stratégiájában. Szeretnénk megtartani ezt a lendületet és egyéb projekteket tető alá hozni Románia kormányával” – fogalmazott az avatóünnepségen Louis Gallois, az EADS ügyvezető elnöke.

Az átadáson Emil Boc miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy bár az EADS-el való megállapodás pillanatában, 2009-ben a gazdasági válság kellős közepén még kevesen bíztak az együttműködés sikerében, a cég „hajszálpontosan” tartotta magát vállalt kötelezettségeihez. A vidombáki üzem jelenleg háromszáz dolgozónak ad állást, az alkalmazottak száma azonban a tervek szerint 2012-ig félezerre duzzad.

A romániai telephelyen elsősorban az Airbus A320, A330 és A380 típusokhoz készülnek hozzávalók. Mint arról korábban beszámoltunk, a befektetést kőkemény üzleti megfontolások indokolták: a romániai olcsó munkaerő lényegesen csökkentheti az Airbus előállítási költségeit, ezáltal piaci előnyökhöz juttatva a gyártót. Üzleti stratégiáját nem kendőzve, Európa legnagyobb repülőgépalkatrész-gyártója vállalati kiadványában így fogalmazott: „A költségkímélő gyártás elengedhetetlenül szükséges a cég számára”.

A döntő tényező azonban a régióban található szakképzett munkások nagy száma volt – nyilatkozta a cég szóvivője másfél évvel ezelőtt a Financial Times Deutschlandnak. A lap akkori információi szerint kezdetben a termelés mintegy nyolcvan százalékát az EADS rendelései teszik ki, mely legalább 2011-ig így is marad. A továbbiakban azonban nagyobb önállóságra is szert tehet a romániai leányvállalat, az sem kizárt, hogy átveszi a németországi Brémában készülő apró alkatrészek gyártását is - idézi a nyilatkozatot az Új Magyar Szó.

A vidombáki repülőgépgyár valóban patinás üzeme az iparágnak: például itt készültek liszenszben Puma helikopterek, itt gyártották a nálunk is használatba került IS vitorlázó és movit gépeket. Ugyancsak itt rendezkedtek be a Kamov-helikopterek első gázturbinás változatának gyártására is.

Kapcsolódó hírek