Átadták az Ősi és Várpalota közötti bekötőutat

MTI   ·   2019.12.12. 13:28

A bekötő út 770 méteren, részben új nyomvonalon, részben már meglévő út fejlesztésével valósult meg 608 millió forintból, megépülésével elkerülhetővé vált a városközpont. A most megújult útszakasz Várpalota egyik legrosszabb, nagy forgalmú utcája volt, melynek felújítása már régóta váratott magára.

Az átadóünnepségen elhangzott: az idei évben rekord összegben, összesen 566 milliárd forintból valósultak meg közúti fejlesztések. 2016 és 2024 között országosan összesen mintegy ötezermilliárd forintot fordítanak közúti és vasúti fejlesztésre. A közúthálózat korszerűsítésére szánt 3200 milliárd forintból 1800 milliárd forint hazai forrásból származik. A fejlesztések célja, hogy a ma még csak kétsávos főutakon elérhető megyei jogú városok gyorsabban, biztonságosabban megközelíthetők legyenek. Ezen kívül cél az is, hogy az ország bármely pontjáról félórán belül elérhetővé váljon egy négysávos útszakasz.

Székesfehérvártól Veszprémig már végig négysávos úton lehet autózni. A két szomszédos megyeszékhely közötti szakaszon öt beruházásban, huszonhét kilométeren összesen közel ötvennégymilliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a 8-as főút vonalán 2015 óta.

***

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek