Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma

iho/repülés   ·   2019.12.29. 12:00
bud_utasforgalom0

Újabb rekord évet hagy maga mögött a ferihegyi repülőtér: történetében először elérte az évi 16 milliós utasszámot. A magyar főváros légikikötőjének forgalma a tavalyi, szintén rekordnak számító 14,9 milliós utasszámot már november végéig elérte, idén több mint egymillióval több utas haladt át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Köszönhetően Budapest nemzetközi turisztikai jelentőségének, az útvonalhálózat dinamikus bővítésének, valamint az új légitársaságok megjelenésének, a 2019-es év utasforgalma ismét az európai átlag felett van.

(fotó: Budapest Airport)

A régiós elsőség azonban nemcsak az utasszám-növekedésben mutatkozik meg: 2019-ben tizenhat százalékkal bővült az elérhető városok száma, vagyis már közel kétszáz féle útvonal közül választhatnak az utasok. Csak idén harminchárom új járat indult el – új városok és a már meglévők felé egyaránt – és már 2020-ra is tizenhat további járatot jelentettek be a Budapest Airport légitársasági partnerei. Jelentősen nőtt a hosszú távú járatok száma is, amelyeken 2019-ben mintegy egymillió ülőhely volt elérhető, köszönhetően az olyan közvetlen járatoknak, mint Peking, Chicago, Doha, Dubaj, New York, Philadelphia, Sanghaj, Szöul, Toronto. A közeljövőben további kínai desztinációk, Csengtu, Csungking és Sanya is csatlakoznak az új járatok sorába.

A ferihegyi repülőtér forgalma 2015-ben érte el a tízmilliós határt, idén pedig rögtön a karácsony után, december 27-én regisztrálta a légikikötő a 16 milliós utasszámot. Ez azt jelenti, hogy mindössze négy év alatt hatmillióval, azaz hatvan százalékkal nőtt az érkező és induló utasok száma Budapesten.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek