Befejeződött Európa legnagyobb szabású hídépítése

MTI/iho   ·   2019.11.23. 13:35
moseli_magashid0

Az 1,7 kilométer hosszú Hochmoselbrücke, azaz Moseli magashíd a Rajna-Majna-vidék és a Benelux államok, illetve a térség két meghatározó városa, Frankfurt és Brüsszel között teremt összeköttetést. A B50 jelzésű autópálya új, 25 kilométeres szakaszához tartozik, a számítások szerint naponta átlagosan 25 ezer jármű halad majd át rajta, tehermentesítve a térség úthálózatát.

A híd megépítését bő negyven éve tervezik, a beruházás nyolc évig tartott és kezdettől fogva vitatott volt. A bírálatok szerint a híd elcsúfítja a borairól híres folyóvölgyi vidék idilli látványát és megváltoztathatja a környék klímáját és vízháztartását, ami a szőlőtermesztést is veszélyeztetheti. A költségek is folyamatosan emelkedtek, a híd végül a kapcsolódó fejlesztésekkel együtt 483 millió euróba (160 milliárd forint) került, nagyjából 45 millió euróval meghaladva az eredeti költségvetést.

Politikai vezetők és gazdasági érdekképviseletek viszont végig támogatták a beruházást, amelytől a térségbeli gazdaság fellendülését remélik.

– A forgalom megindításával befejeződött Európa legnagyobb hídépítése, amely ugyan sok pénzbe került, de sok új esélyt is ad és a további növekedés alapját jelenti a környéken élőknek – mondta a hídavató ünnepségen Volker Wissing, Rajna-vidék-Pfalz tartomány gazdasági minisztere. A Hochmoselbrücke Németország második legmagasabb hídja, az első a 185 méteres magasságban futó baden-württembergi Kochertalbrücke.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek