Az 56 méteres CAF villamosoknak mind a tizenkét szerelvénye szorgalmasan rója köreit a Bécsi út/Vörösvári út és a Fehérvári út között. A csúcsidőben kiadott szerelvényeknek azonban ez alig harmada, és hiába korszerűsítették peronokat, ha még lépcsőznie is kell az utasoknak.

Combino az 1-esen, különjáratként a meghosszabbított szakasz átadásán (fotó: Vörös Attila)

A Siemens Combino villamosokat 2006-os érkezésük óta övezi egyfajta kultusz. Talán a beszerzésüket kísérő reklámkampány, „a világ leghosszabb villamosa a mienk”, talán az üzembeállításukat kísérő gondok miatt? Emlékezzünk csak vissza: a visszatápláláshoz szükséges vastagabb munkavezeték súlyát több oszlop nem bírta ki, hosszas mérések után kiderült, mégis kell beléjük az eredetileg meg nem rendelt klímaberendezés – sőt, emellett még a nyitható ablakok számát is növelték, némi kocsiszíni átépítéssel.

Ez is csak próbajárat volt, 2011 novemberében (fotó: Kemsei Zoltán)

Eredetileg is közlekedhettek volna az 1-esen, ám a pálya állapota miatt a BKV eltekintett ettől, csupán próbajáratként csíphette el egy-egy szerencsés spotter a Siemens villamosait – talán pont a gyár épülete előtt a Hungária körúton. Aztán megérkeztek a hosszú CAF villamosok, amelyek a hivatalos engedély szerint nemcsak az 1-esen, hanem a Nagykörúton is szállíthatnak utasokat. Igaz, ott még nem jártak, de „papír van róla”.

Az első főműhelyes Combino, a 2001-es újra üzemben Ács Attila felvételén

Természetesen a Nagykörútról hétköznap nem nagyon lehet Combinót levenni – főleg, hogy az egy évtizedes üzem lassan főműhelybe küldi őket is –, de a hétvégi utazások kényelmét mindenképp javítaná a típus megjelenése az 1-esen. A megváltás azonban mindenképp az opcionális CAF-ok lehívása lehetne.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!