A koncepcióról már korábban is volt fantáziakép és rövid összefoglaló az amerikai cég oldalán, de most az Aviation Week részletesebb leírást közölt a Lockheed Martin tervéről, a csupaszárny katonai szállítógépről.

A HWB, azaz Hybrid Wing Body az elképzelések szerint képes lenne mindama nagy terjedelmű és nehéz teher szállítására, amire a mostani típusok közül az egyik legnagyobb, a C-5 Galaxy képes, ugyanakkor a gép hetven(!) százalékkal kevesebb üzemanyag-fogyasztással teljesítené ezt, mint (az egyébként a Galaxynál kisebb teherbírású) C-17-es.

HWB: az igazán hatékony katonai szállító? <br>(fantáziaképek: Lockheed Martin/Aviation Week)

A konstrukciós „trükkök” egyike, hogy sok más csupaszárny-tervvel ellentétben a HWB-koncept a szárny fölötti pilonokra tenné a hajtóműveket, aminek előnye, hogy a szárny és a beton közti távolság nem korlátozná az átmérőjüket, vagyis a lehető legmodernebb, legnagyobb kétáramúságú hajtóműveket lehetne alkalmazni. (Az ilyesféle elrendezés előnyeit mostanság egy egészen apró kis gép, a Honda Jet használja ki, helymegtakarítás és zajcsökkentés szempontjából is).

A hajtóművek elhelyezése egyben azt is jelenti, hogy a gép törzse alacsonyan áll parkoláskor a beton felett, ami könnyebbé teszi a ki- és berakodást. Ugyancsak előnye a szárnyfölötti elrendezésnek, hogy a hajtómű sokkal inkább védett az esetleg felcsapódó homoktól, kövektől, törmeléktől, ami egy katonai szállítógép esetében, amit netán burkolatlan pályák használatára is szánnak, nagyon fontos lehet.

A függőleges és vízszintes vezérsík a törzs fölött: hátul úgy pakolható, mint a szokásos szállítógépek

A gép farokrészén ugyanakkor érdekes mód konvencionális kialakítású, T-vezérsík-elrendezés látható, egyrészt, hogy a csupaszárny gépek amúgy hagyományosan bonyolult stabilizáló és kormányrendszere egyszerűbb és hatékonyabb legyen, illetve hogy a törzs végén legyen elég hely a ki- és berakodáshoz, el lehessen helyezni a nagy hátsó teherajtót és rámpát, és ez lehetővé teszi a hagyományos teherdobást illetve ejtőernyősök dobását is.

A gépnek ugyanakkor nem egy, hanem három tehertere lenne, a túlnyomásos, körkeresztmetszetű törzsraktéren kívül egy-egy, nem túlnyomásos tehertér is kialakítható a szárnytövekben.

Mindezzel együtt a gép méretei lehetővé teszik a mostani állóhelyek használatát a bázisokon, illeszkednének a géphez a jelenleg is dolgozó földi segédberendezések.

A gép alkalmas lenne ejtőernyős feladatokra...

Elképzelhető egy tanker-változat kialakítása is, amely a Lockheed szerint tizenöt százalékkal lenne hatékonyabb, mint a most fejlesztés alatt álló (Boeing) KC-46-os.  Az LM azt állítja, hogy a HWB az a típus, amely egyszerre lehetne a jelenlegi tankerek és szállítógépek utódja.

Ami a dolgot komolyabbnak mutatja, mint egy fantáziadús elképzelés: a NASA Langley kutatóközpontjában megtörténtek egy kisebb modellel a szélcsatorna-kísérletek, beleértve a kis-sebességű teszteket is, amelyek igazolták az elrendezés hatékonyságát. Ami a további lépéseket illeti, a Lockheed Martin egy négy százalékos méretarányú verzióval már jövőre, egy nagyobb technológiai demonstrátorral 2020-ban kezdi a kísérleti repüléseket, utóbbi nem lesz más, mint egy alaposan átalakított Gulfstream V-ös üzleti gép. Sikeres tesztek és a fejlesztési program beindítása után a Lockheed 2035-re teszi a gép szolgálatba állítását, miközben párhuzamosan kidolgozna két civil verziót is, egy 747-es és egy 757-es nagyságban.

...és kialakítható lehetne a tanker-változata is

Megszületett tehát egy terv, amely komoly formában számolna egy olyan elrendezéssel, amely talán a polgári repüléshez képest hamarabb hozhat áttörést. A katonai szférában már létezik egy ilyen sikeres és szolgálatban is álló konstrukció, a B-2-es „lopakodó” bombázó. Azt is érdemes felidézni, hogy a vetélytárs Boeing 2012–13-ban nyolc hónapon át végzett kísérleti repüléseket egy hatméteres fesztávolságú, távirányítású csupaszárny-modellel, igaz, az X-48-as tesztprogramja után a cég egy jóval nagyobb demonstrátor építését ígérte, amiről egyelőre nincs hír.

A mai polgári repülőgép-piac, nyilván a gazdasági kockázatok miatt, konzervatív: egyelőre nem igényli új elrendezésű konstrukciók belépését, például amikor a Boeing ezzel próbálkozott a kilencvenes évek végén, a légitársaságok elutasították a Sonic Cruiser elképzelését. A katonai repülés azonban a jelek szerint nyitottabb a szokatlan technikai megoldásokra, és lehet, hogy a nagygépes légiközlekedés világába egyszer majd onnan szüremkedik át, a polgári teherszállítók közvetítésével, az a csupaszárny építési mód, amelyről már nagyon régóta tudni, hogy hatékonyabb lehetne, mint a mai „fogkrémes tubus szárnyakkal” jellegű hagyományos konstrukciók sora.

A Lockheed szerint párhuzamosan fejleszthető két méretben is a polgári változat

És azt is érdemes talán ide idézni, hogy a világ első szélestörzsű utasszállítójának ma is ezer példányánál több gépben élő kialakítása szintén a teherszállító funkciónak köszönhető, a Boeing 747-ese ugyanis azért épült „púppal”, hogy a cargo-változatnak nyitható legyen az orr-része a pilótafülke alatt. Sőt, a Jumbo tervei első nekifutásra egy katonai szállítógép-tenderre készültek, más kérdés, hogy azt a tendert aztán – a Lockheed nyerte a Galaxyval...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!