Nem szórakoznak a CER vasútvállalatnál, ha egyszer kész a gép, dolgozzon. Annál is inkább, mert információink szerint a Csillagrombolót egy-két hónapig pótolni kell a mozdony meghibásodása miatt. A Fehérvár-környéki terelésben igencsak érintett CER-nek már eddig is két mozdonyra való munkája is volt, így érthető, ha az új jövevény, a CZ Lokónál átépített Búvár azonnali bevetése mellett döntöttek.

Az Effiliner 1600-as megvásárlásáról 2017 decemberében írta alá a szerződést a gyártó és a vasútvállalat, a CZ Lokónál pedig tartották a tavaszi határidőt. A csehországi próbafutások után a 753 609-es pályaszámú dízel április harmadikán érkezett meg Magyarországra, majd nyomban el is vitte a hatóság egy körre Komárom és Győrszentiván közé. Az út sikeres volt, így a Bölényt Kőbánya-Kispestre küldték, hogy az éjszakai metrótranszport élén jeleskedjen.

Stahl Csaba lőtte az első hazai képet a mozdonyról a futópróbán kedden

Az országban már egyébként van egy ilyen gép: a PSŽ magánvasút zöld-sárga festésű Effiliner 1600-asa február közepe óta termel szintén első sorban a Dunai Finomítót ellátó terelt forgalomban.

A 753.6-os sorozatú dízelgépeket a CZ Loko különféle Búvárokból (volt 749-es, 750-es és 754-es gépekből) építi át. A teljesítménye után északi szomszédainknál el is nevezték Bizonnak, azaz Bivalynak a mozdonyt, persze ez itthon nem biztos, hogy népszerű lesz a 424-esek után.

A 753.6-os sorozat főbb adatai:

  • teljesítmény: 1550 kilowatt
  • tömeg: 76 tonna
  • tengelyelrendezés: B'o B'o
  • tengelyterhelés: 19,5 tonna
  • engedélyezett maximális sebesség: 100 kilométer per óra
  • motor: CAT 3512 C-HD
  • maximális vonóerő: 206 kilonewton
  • nyomtáv: normál (1435 milliméter)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk!Klikk, és like a Facebookon!