Nem hagyja annyiban a RegioJettől elszenvedett vereségét a Cseh Vasutak
Bíróságra mennek a magánvasút által az R10-es expresszviszonylatra kért alacsony ár miatt.
A cseh nemzeti vasúttársaság, a České dráhy (ČD) fellebbezést nyújtott be azzal szemben, hogy a cseh közlekedési minisztérium a RegioJetet hirdette ki győztesnek az R10-es viszonylatú, Prága–Hradec Králové/Trutnov expresszjáratokra kiírt szolgáltatási tenderen.
A társaság személyszállításért felelős vezérigazgató-helyettese, Jiří Ješeta megerősítette a lépést, kiemelve, hogy az ajánlat szokatlanul alacsony árát kifogásolják.
A kért ellenértékek között jelentős különbségek mutatkoznak: a České dráhy kilométerenként 102,42 cseh koronát (aktuális árfolyam alapján körülbelül 1530 forintot) szeretne, a jelenlegi kompenzáció 41 százalékát, míg a RegioJet mindössze 70,4 koronát (cirka 1050 forintot) kért, ami a térítés 28 százalékát jelenti. A közszolgáltatási szerződés évi egymillió 865 ezer kilométernyi vonatközlekedést irányoz elő.
Ezzel szemben a ČD az Arriva Plzeň régióbeli győzelme ellen nem tiltakozik – ezen a tenderen szoros versenyben zártak másodikként.
Amennyiben a Cseh Vasutak fellebbezése sikertelenséggel zárul, még mindig van egy lehetőségük, nevezetesen a Versenyvédelmi Hivatalhoz való fordulás – számol be a cseh Zdopravy.cz közlekedési hírportál.
(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: allrail.eu)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!