Együtt a felséges pár

iho   ·   2014.11.12. 13:45
00kicsi

Az MRCE Dispolok – CargoServ által bérelt – ES64 U2 023 pályaszámú gépe ezentúl császárunk és királyunk arcmását viseli magán. A design megegyezik a GYSEV-nél 2011 óta Erzsébet királyné, közismert nevén Sisi arcképével futó 470 501-esével. Szabad mozdonyhoz nem mindig lehet hozzájutni, ezért a matricázással kissé előrehozták Ferenc József halálának centenáriumát: az ugyanis csak 2016-ban lesz esedékes. Az apropó mindenképp az volt, hogy az uralkodói pár együtt lehessen – azaz egyszerre futhasson a császár és a császárné portréjával díszített gép.

Bereczki Csaba felvételei Sopronban készültek a királyi párról

A mozdony díszítése a Loc&More és a Jägerndorfer közös produkciójában valósult meg, később természetesen tervezik modellvasúti megjelenését is. A tervező – az eddigi Loc&More mozdonyokhoz hasonlóan – Tranta Péter volt. A 023-as Dispolok-mozdonynak nincs magyarországi futási engedélye, ezért csak nyugati határainkon túl találkozhatnak vele a szemfüles vasútfotósok. A gép eddig a Wiener Lokalbahnen színeiben futott, ezt a matricát kellett pár nap alatt lebontaniuk és az újat feltenniük a Loc&More munkatársainak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek