Hat hajtómű, ikertörzs, ikervezérsík, méretes centroplán: végre egyben látni az igazi gépet

Lehet vitatkozni azon, mi szerint kiáltsunk ki valamit legnagyobbnak: lehet, hogy a nemrég ismét repülésre fogott hibrid léghajó dimenziói kiterjedtebbek, de a hagyományos, merevszárnyú repülőgépek világában bízvást megszületett az új rekorder. Néhány fantáziakép és a hangárban (állítólag lopva) készült részletfotó után végre láthatjuk is ezt a hatalmas gépet, egyben és teljes terjedelmében, drónokról készült fotókon.

Aki a csarnokból kivontatott Stratolaunch képét először nyilvánosságra hozta, az a lehető legautentikusabb személy, a gépet építő vállalkozás vezetője, az egykori Microsoft-alapító Paul G. Allen, akinek Vulcan nevű cége a Rutan-testvérek Scaled Composites repülőgép-tervező és -építő társaságával együtt készíti a világ legnagyobb (ha nem is legnagyobb tömegű) repülőgépét.

A földről elég nehéz feladat egyben lefényképezni a gépet

A korábbi koncepció szerint két 747-es törzs és egy közös szárnyközéprész összeépítésével alkották volna meg a gépet, mint erről korábban beszámoltunk, az ikertörzs végül külön tervezés eredménye lett, csakúgy, mint a szárny és a két törzs közti centroplan. Viszont a Jumbók jó néhány rendszerét, többek közt a pilótafülke alapberendezését, az avionikát, a hidraulikát és az üzemanyagrendszert is átvették. A törzsek és a szárnyak már csak azért sem származhattak az eredeti 747-esekből, mert kompozitból készültek. A pilótafülkével kapcsolatban: több humoros megjegyzés jelent meg arról, hogy vajon a pilóták a jobb és a baloldalon nem vesznek-e össze, merre forduljon a gép: nos, igazi pilótafülke csak jobboldalon van.

Érdemes megismételni, mert eléggé fantasztikusak az adatok: a gép fesztávolsága 117,3 méter, a maximális felszállósúly 590 tonna, a hasznos teher, amelyet a gép a szárnyközépre függesztve emel fel, 250 tonna. A koncepció nagyon hasonlít a Virgin Galactic indítási rendszeréhez, a turista űrhajó is egy négyhajtóműves gép szárnyközepére függesztve hagyja el a felszínt, majd nagyobb magasságban leold, és saját hajtóművével kezdi az emelkedést a majdani ballisztikus űrturisták örömére. El ne felejtsük, a rakétarepülőgépet emelő hordozót (WhiteKnightTwo) szintén a Scaled tervezte és gyártotta le. A Stratolaunch óriáshangára pedig ugyanazon az űrrepülőtéren épült, a Mojave Spaceport területén, mint ahova a Virgin Galactic települt, és ahonnan majd indulnak a turistarepülések az űr határa fölé.

Kell elég kerék, hogy ekkora gép biztonságosan mozogjon a betonon

A Stratolaunch koncepciója is hasonló, csak sokkal, de sokkal nagyobb a formátum. A lényeg: földkörüli térségbe juttatni egy közepes méretű műholdat olcsóbb, egyszerűbb, ha nem egy a kilövőpadról induló többfokozatú rakéta emeli a felszíntől végig az orbitális pályára, hanem a rakéta a légkör legsűrűbb részét a hordozó repülőgéppel hagyja el, és tizenöt kilométer felett indulhat róla a leoldott rakéta. Ráadásul viszonylag szabadon és rugalmasan megválasztható a célnak megfelelően az indítás helye, távolsága és szöge az egyenlítőhöz képest, csak egy méretes, 3600 méteres pálya kell hozzá. A tesztidőszak lezártával, nem is csak egy, hanem három Pegasus hordozórakétát bocsáthat útjára egy felszállásból a gép.

Az, hogy a gigantikus jószág elhagyta a hangárt, azt jelenti, megkezdődnek a földi próbák, például, ami önmagában sem lehet egyszerű és gyors folyamat, a hatalmas gép nyilván ugyancsak hatalmas üzemanyag-tartályainak feltöltése. Először láthatja a nagyközönség a méretes, huszonnyolc kerekes futórendszert. Nem tudni pontosan a szűzfelszállás időpontját, mivel teljesen egyedi tervezésű, kivitelezésű és egyedi koncepció alapján készült gépről van szó, nagyon alapos kell, hogy legyen a tesztprogram. A Stratolaunch mindenesetre már 2019-re tervezi az első rakéta-légiindítást a gépről.

Ezen a fotón reálisan érzékelhetők a méretek

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!