A császárváros villamosközlekedéséért felelős Wiener Linien még 2014 végén döntött a kanadai–német gyártó villamosai mellett. A száztizenkilenc jármű vásárlásáról szóló, 431 millió euró értékű hivatalos szerződést 2015. június elején kötötték meg. Az opcionálisan további harminchét kocsi lehívását is tartalmazó kontraktus értelmében a Bombardier FlexCare-programja huszonnégy évig biztosítja a villamosok karbantartását.

119 Flexity Wien-villamost vásárol Bécs a Bombardier-től, a sorozatgyártás október 12-én kezdődött meg (látványtervek: Bombardier)

Az International Railway Journal arról ír, hogy a harmincnégy méter hosszú, ötrészes, alacsonypadlós Flexity Wien villamosok belépőmagassága 215 milliméter, és kétszáztizenegy utas férhet fel rájuk. Az esélyegyenlőség érdekében két kerekesszék, valamint akár nyolc babakocsi is elfér. A légkondicionált utastérben utastájékoztató kijelzők, LED-es világítás és biztonsági kamerarendszer teszi komfortosabbá és biztonságosabbá az utazást.

A Flexity-tuják tágas utasterében 211 utas, két kerekesszék és maximum nyolc babakocsi fér el

Az első Flexity Wien tesztjei a tervek szerint 2018 elején kezdődhetnek meg, menetrendszerű utasforgalomba pedig 2018 végén állhat. A Bécs első alacsonypadlós villamosainak számító ULF (Ultra Low Floor) kocsik 1994-es bemutatkozását követően bő húsz évvel jelenik meg új típus az osztrák fővárosban. A Bombardier egészen 2026-ig építi majd az új bécsi villamosokat, ekkora a típus teljesen nyugdíjazza a külön motorkocsiból és pótkocsiból álló, magaspadlós E2-es szerelvényeket – adja hírül a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!