Ezredik átadott Urbos villamosát ünnepli a CAF

iho/vasút   ·   2025.09.30. 15:00
bkk_caf_2272

A baszk gyártó 2002 óta kínálja villamosplatformját, melynek járművei a világ tizenkilenc országának harmincnyolc városában közlekednek, köztük Budapesten és Debrecenben is.

Az Urbosok mára már a harmadik generációnál tartanak. Az első generációból mindössze nyolc példány készült a baszkföldi Euskotren Tranbia megrendelésére 2002 és 2004 között, a bilbaói villamos első vonalára. A második generációból már számos spanyolországi és európai város vásárolt, az első jármű 2010-ben állt forgalomba Spanyolországban, a sevillai MetroCentro vonalon.

A legsikeresebbnek egyértelműen a harmadik generáció, az Urbos 3 mondható. A korszerű villamosokat 2011 óta gyártja a CAF, a kocsik többek között Belgrádban, a spanyolországi Malagában és Granadában, Sydneyben, az angliai Birminghamben és West Midlands megyében, a skóciai Edinburgh-ban, a franciaországi Saint-Étienne-ben, Oslóban, a hollandiai Amszterdamban és Utrechtben, az amerikai Missouri állambeli Kansas Cityben, a magyar fővárosban és Debrecenben szállítják nap mint nap az utasokat. Budapest eddig 124-et vásárolt az Urbosokból, melyek közül 2015 óta 94 állt forgalomba, a cívisvárosban pedig 18 szerelvény dolgozik.

A villamosok megépítése, készre szerelése a gyártó öt országban található nyolc üzemében zajlik: a spanyolországi Beasainban, Zaragozában, Irúnban és Linaresben, a franciaországi Bagnères-de-Bigorre-ban, az egyesült királyságbeli Newportban, az amerikai, New York állambeli Elmirában – és Magyarországon is, meghozzá Dunakeszin.

A korszerű Urbos 2011-ben a villamostípusok közül elsőként szerezte meg a környezetvédelmi terméknyilatkozatot (EPD), lévén húsz százalékban újrahasznosítható anyagokból készül, továbbá fedélzeti energiatároló rendszerrel (OESS) látja el őket a CAF, mely lehetővé teszi a járműveknek, hogy felsővezeték nélkül is képesek legyenek közlekedni.

A CAF az évek alatt számos fejlesztést hajtott végre az Urbosokon, többek között az induktív, gyors energia-visszatöltő rendszert (ACR, Acumulador de Carga Rápida), az egységek közötti virtuális csatolást, valamint az önvezető rendszereket érintően.

A baszk gyártó nemrégiben nyert el egy új szerződést a franciaországi grenoble-i térségi mobilitási unió, az SMMAG-től 38 Urbos szállítására – számol be a Railway News.

(Nyitóképünkön a frissen forgalomba állt, budapesti 2272-es CAF Urbos. Kép forrása: Budapesti Közlekedési Központ)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek