Villamos épül Dunakeszin

Vörös Attila   ·   2014.06.17. 19:00
400__caf_dk__670

Próbapályát is építenek ugyanis a Bombardier-nél, mégpedig a már meglevő, Dunakeszi állomást a járműjavítóval összekötő iparvágányt felhasználva. Az 1,7 kilométeres vágány fölé kihúzzák a felsővezetéket, a villamosítást pedig úgy végzik el, hogy a villamosok egyenáramú feszültsége mellett tudja majd a 25kV váltakozó áramot is – tudta meg az IHO Orbán Pétertől, a Bombardier MÁV Kft. ügyvezető igazgatójától. Ez költségszinten nem olyan nagy plusz, cserébe viszont a villamos mozdonyok és motorvonatok önerőből juthatnak be a Bombardier-hez, ahol most mindenki új perspektívákról, nagy tervekről beszél.

A járműjavító Dácsiája olasz kocsikkal a 70-es vonallal párhuzamosan futó iparvágányon. És akkor most képzeljük a helyébe a zsírúj CAF-villamost!<br>(képek: Vörös Attila)

A próbapályára azért van szükség, mert a dunakeszi üzemben fogják az első budapesti CAF villamosokat tesztelni, később pedig a gyártásba is bekapcsolódna a gyár. És nemcsak Budapestre gyúrnak, az üzemben az európai piacra való betörés, a hazai vasútijármű-gyártás felélesztése a cél.

A villamosoknál típusonként legalább egy példánynak tízezer kilométert kell futnia utasok nélkül, mielőtt az engedélyeztetési eljárást folytatni lehetne. A dunakeszi iparvágány villamosításával és a próbapálya üzemen belüli rövid folytatásával létrejön majd – a nem végleges tervek szerint – egy nagyjából két kilométeres villamosvágány. Ezen kell majd jó 2500-szor megfordulnia egy szerelvénynek, mire meglesz a tízezer kilométer. Persze a cégnél a folyamat gyorsításán is gondolkodnak, így a BKV hálózatának használata is valószínűsíthető – mondta el kérdésünkre Orbán Péter. Arról nem is beszélve, hogy a századik forduló után biztosan becsavarodik a járművezető...

Minderről kedd délután Dunakeszin a CAF, a BKK, a Bombardier MÁV Kft. és a helyi önkormányzat sajtótájékoztatóján faggattuk az illetékeseket. Megtudtuk még, hogy:

  • Dunakeszi látványos fejlődésnek indult az utóbbi években
  • címszavak: ésszerű gazdálkodás; új óvoda, új bölcsőde, új főtér; szilárd burkolatot kapó földutak; újraiparosítás; termelés; új munkahelyek
  • a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a CAF megállapodása pedig új magasságokba emelheti a város iparát

Balról jobbra: Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere; Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója; Tuzson Bence épp beszél; Orbán Péter, a Bombardier MÁV Kft. ügyvezető igazgatója; Rodrigo Felipe, a CAF területi igazgatója. A háttérben pedig véletlenül pont egy CAF-hálókocsi, amit Dunakeszin újítottak fel

Ismert, a BKK harminchét villamos szállításáról szóló tenderét a CAF nyerte meg 2013 nyarán. A CAF vállalása szerint a villamosok egy részét Magyarországon szerelik majd össze, szintén itt tesztelik majd őket. Pont egy hete pedig a magyar kormány és a CAF állapodott meg arról, hogy a gyártást és a tesztelést Dunakeszin, a Bombardier és a MÁV közös telephelyén végzik majd. A spanyol cég a szakemberek továbbképzését vállalta, a HITA pedig a beszállítói háttér fejlesztését. A CAF dunakeszi megtelepedése több száz munkahely megőrzését jelenti, és újak is létrejöhetnek majd. A hazai beszállítók szintén nagyot nyerhetnek. Dunakeszin egyébként jelenleg négyszázan dolgoznak a járműjavítóban, a fénykorban pedig kétezernél is több főt foglalkoztatott a városrésznyi gyár.

Vitézy Dávid saját szájából is elhangzott, hogy új villamosok jönnek Budapestre

A Dunakeszin végzett gyártási és fejlesztési koncepciót úgy valósítaná meg a kormány, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) megvásárolná a Bombardier MÁV Kft. dunakeszi telephelyét. Az erről szóló kormányhatározat előkészítése jelenleg is zajlik.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek