Vasárnap érkezett meg a sok esőzés okozta árhullám Ausztria területére, illetve a hegyekből a völgybe, nem kis fennakadásokat okozva a közlekedésben. Az osztrák vasút (ÖBB) hibajelző térképe is ritkán lát ennyi felkiáltójelet, mivel az ország több részén alakultak ki sárlavinák illetve sokfelé árasztotta el víz a vasúti pályát, amelyeken így a forgalmat le kellett állítani.

Buszos pótlások, pályalezárások országszerte

Az ORF közlése szerint Taxenbachnál hatalmas sárlavina vonult végig a városon, egy hidat rásodorva a Westbahn vasútvonalra, mely Schwarzach-St. Veit és Wörgl között teremt igen fontos kelet-nyugati irányú kapcsolatot. Emellett a németországi Freilassing – ahova Salzburgból S-bahn jár – közelében is víz lepte el a pályát, így az egyik legfontosabb vasúti kapcsolatot vágva el Ausztria és Németország között. A forgalom mindkét vonalon áll, így a passaui határátkelő maradt csak nyugat felé Ausztria felől, ami hatalmas kerülő például a Wiener Walzernek vagy a Kálmán Imrének. E vonatok így el sem indultak, illetve a 165-ös számú Railjet, amely Zürich-Budapest útvonalon közlekedik, Linzből tartalékszerelvénnyel indult, a Zürichből érkező vonat pedig München felé fordult Innsbruckban a regionalbahn.hu értesülései szerint.. Az említetteken felül nem járnak a vonatok a Bischofshofen-Selzthal, Hallein-Werfen és a Kufstein-Kiefersfelden vasútvonalon.

Az ÖBB az utazni vágyóknak azt javasolja, hogy ha lehet ne induljanak útnak, és a következő napok folyamán is figyeljék a tájékoztatásokat az interneten és az állomásokon. A forgalom újraindulását egyelőre legkorábban hétfőre jelezték, ám a károkat tekintve ez még nem túl valószínű.