Folytatódik a Közlekedési Múzeum új helyének előkészítése

MTI/iho   ·   2020.05.07. 12:00
kozlekedesi_muzeum_vitezy_palyazat_eszaki_jarmujavito_kislid

A kormány döntése értelmében folytatódik az új Közlekedési Múzeum tervezése a kőbányai egykori Északi járműjavító területén. A szerdán megjelent kormányrendelet a múzeum új helyszínének megvalósítását célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé, míg a beruházást kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánította. A kormány határozatot hozott továbbá a kiállítóhely előkészítésének további támogatásáról, valamint az intézmény átmeneti működéséhez szükséges többletforrás biztosításáról is. A határozat a vázlatterv, az engedélyezési terv, valamint a kivitelezési terv elkészítésére a 2021-2023. évben összesen 5,7 milliárd forintot különít el. Az előkészítési fázisokat legkésőbb 2023. december 31-ig kell megvalósítani.

A döntés fontos mérföldkő a Közlekedési Múzeum számára, és megerősítette a kormány elkötelezettségét Budapest fejlesztése, az új Közlekedési Múzeum létrehozása és a rozsdaövezetek megújítása iránt. A mostani döntés eredményeként megindulhat a teljes körű generáltervezés, a kapcsolódó parkkal, közlekedési kapcsolatokkal, az új állandó és szabadtéri kiállítások tervezésével. A barnamezős, elhagyott vasúti területen kialakítandó új Közlekedési Múzeum várhatóan Magyarország leglátogatottabb családi intézménye lehet, de a Budapestre irányuló minőségi turizmus felfuttatásában is jelentős szerepet vállalhat. A tervezési munka jelentős részét Magyarországon végzik, így a beruházás folytatása a járvány utáni gazdaságélénkítésnek is része, ezért a cél a kivitelezés mihamarabbi megindításához szükséges tervek elkészítése.

Folytatódhat a Közlekedési Múzeum új helyszínének előkészítése az egykori Északi Járműjavító területén, a New York-i Diller Scofidio + Renfro tervei alapján

Az épületegyüttes terveinek elkészítésére tavaly nemzetközi tervpályázaton választották ki a világhírű New York-i Diller Scofidio+Renfro építészirodát és magyar partnerét, a Noll Tamás vezette M-Teampannont. A győztes koncepció nyomán azonnal megkezdődött a tartalmi munka, amely most újabb fázisába jutott, miután a múzeum megkapta a kormánytól a szükséges támogatást minden, a kivitelezés megkezdéséhez szükséges építészeti terv, előkészítő munka elvégzésére, beleértve a terület közlekedési kapcsolatai és az új állandó kiállítás tervezését is.

Vitézy Dávid, a múzeum főigazgatója szerint a mostani döntés óriási lépést jelent az új Közlekedési Múzeum megvalósulásához. A beruházás nemcsak múzeumépítés, hanem átfogó városfejlesztés is, új zöldterületekkel, gyalogos kapcsolatokkal, tömegközlekedési fejlesztésekkel, melyek eredményeként óriási barnamezős területen teljesen új kulturális központ alakul majd ki Kőbányán, csatlakozva az Opera már elkészült, gyönyörű, új műhelyházához. A tervezési munka nemcsak a múzeumépületre, hanem a környező parkra, szabadtéri és állandó kiállításra, vasúti megállóra, közúti kapcsolatokra, új nosztalgiavillamosok számára készülő végállomásra és a környező kisebb épületek felújítására is kiterjed.

Charles Renfro, az építésziroda egyik vezetője azt hangsúlyozta, hogy a projekt célja a gyönyörű vasúti történelmi építmények megőrzése és a környék felélesztése egy világszínvonalú múzeum segítségével.

A területen 1867 és 2009 között az ország legjelentősebb vasúti járműjavító bázisa, az Északi Járműjavító működött. A megüresedett egykori üzemet a kormány 2017 decemberében jelölte ki az új Közlekedési Múzeum helyszínéül. Az új múzeum a korábbinál kétszer nagyobb állandó kiállítással, egy vasúti megállóhely fejlesztését is magába foglaló területrehabilitációval, új közösségi tereivel és új minőségi zöldfelületeivel az egész városrész megújulásának katalizátora lehet. A területen a múzeum valamennyi funkciója helyet kap, így az új állandó, időszaki és szabadtéri kiállítások mellett több ezer műtárgynak ad helyet részben látogatható műtárgyraktárakban, továbbá felépül majd az Európa legnagyobbjai közé tartozó, közel negyedmillió kötetes közlekedési-műszaki szakkönyvtár a magyar tudósok hagyatékát és a magyar gyárak iratanyagát őrző archívummal, kutatószobákkal, konferenciatermekkel. A múzeum új restaurátorműhelyeket és országos kompetenciaközpontot is létesít a műszaki és közlekedési tárgyak, járművek felújítási, állományvédelmi munkájának háttérbázisaként. Mindezek tartósan biztosítják a szakmai, kiállítási és tudományos munka XXI. századi környezetben történő elvégzését. A beruházás a most kialakult helyzetben kiemelt turisztikai célú fejlesztésnek is számít, egy olyan új, nemzetközi színvonalú, családbarát desztináció jöhet létre, amely a környék további fejlődését is elősegíti.

Az új múzeum a korábbinál kétszer nagyobb állandó kiállítással, egy vasúti megállóhely fejlesztését is magába foglaló területrehabilitációval, új közösségi tereivel és új minőségi zöldfelületeivel az egész városrész megújulásának katalizátora lehet

A múzeum mintegy hetvenezres műtárgy-gyűjteményébe olyan egyedi értékek tartoznak, mint Európa egyik leggyorsabb magyar gőzmozdonya, Kandó híres villanymozdonya, Budapest egyik első villamosa, a fiumei magyar tengerészet eredeti hajómodelljei, egykori Ford T-modellek, Csonka János első autói, magyar tudósok és alkotók hagyatékai, az Ikarus-buszgyártás öröksége és fontosabb járművei. Ezekkel együtt mintegy háromezer műtárgy kerül majd be az új kiállításba, összesen 619 jármű lesz megtekinthető az új múzeumkomplexumban.

A múzeum mintegy hetvenezres műtárgy-gyűjteményébe olyan egyedi értékek tartoznak, mint Európa egyik leggyorsabb magyar gőzmozdonya, Kandó híres villanymozdonya, Budapest egyik első villamosa, a fiumei magyar tengerészet eredeti hajómodelljei, egykori Ford T-modellek, Csonka János első autói, magyar tudósok és alkotók hagyatékai, az Ikarus-buszgyártás öröksége és fontosabb járművei. Ezekkel együtt mintegy háromezer műtárgy kerül majd be az új kiállításba, összesen 619 jármű lesz megtekinthető az új múzeumkomplexumban.

A projekt segítségével nemcsak Európa egyik legrégebbi, 1899-ben alapított közlekedési múzeuma talál végleges otthonra ezen a területen, hanem a teljes városrészt érintő komplex fejlesztés valósul meg, amelynek keretében egyszerre születik új közlekedési csomópont és közösségi tér, a korábban elhanyagolt terület revitalizációjával új városközpont jöhet létre. A beruházás Európa egyik legnagyobb barnamezős fejlesztésének számít.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek