Futópróbán a GYSEV-Flirt

Vörös Attila   ·   2013.10.31. 17:55
IMG_3995__131031_Budteteny_BUT__415500_FLIRT_5341_GYSEV__400

Másfél hete, október huszadikán érkezett meg hazánkba a GYSEV négy Flirtje közül az első. A tetszetős külsejű motorvonatot a pusztaszabolcsi Stadler-bázison készítették föl a hazai közlekedésre, próbaútjairól is innen indult a szerelvény. Október utolsó napján nem először mozog önerőből a GYSEV-Flirt, 25-én már megtett egy utat Pusztaszabolcs és Győrszentiván között.

Kelenföld és Budaörs közt tempózik a csili-vili vonat<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotó: Vörös Attila)

A csütörtöki különleges próbavonat Pusztaszabolcsról először Mosonmagyaróvárra ment, majd onnan vissza Győrbe. A Flirt innen már haza, azaz Sopron felé vette az irányt, ahova délután meg is érkezett. A hatósági futópróba során a Nemzeti Közlekedési Hatóság a jármű forgalomba helyezéséhez szükséges engedélyhez kapcsolódó vizsgálatokat végezte el. Tudomásunk szerint minden rendben zajlott.

Lassan ideje pezsgőt bontani!<br>(fotó: Vörös Attila)

A GYSEV és a Stadler 2012. április 12-én írta alá a szerződést a négy, legalább részben Szolnokon készülő Flirt motorvonat beszerzéséről. Az első vonat kocsiszekrénye Szolnokon készült, de a végszerelést a Stadler lengyelországi, siedlcei üzemében végezték.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek