Ezennel kihirdetjük: több mint száz beérkezett pályamunka közül Zachar István veszprémi grafikus munkája nyerte a Gábor Áron mozdony ötletpályázatot. Az alkotás a MÁV egyik Traxx-mozdonyát fogja díszíteni a jövőben, ez a matricázott jármű továbbítja a pünkösdi Történelmi Székely Gyorsot is, valamint rendszeresen jár majd az országban illetve határainkon túl.

Zachar István győztes pályaműve

A szervezők, a pályázat kiírói szeretnék megköszönni a pályázóknak a több mint száz beérkezett grafikába fektetett hatalmas energiát. A munkák között nagyon sok, igazán színvonalas rajzzal találkozhattunk, és közhely bár, de igaz: a zsűri nehezen döntött az alkalomnak, a hangulatnak, az évfordulónak legjobban megfelelő mozdonyrajz mellett. A győztesen és a különdíjasokon kívül természetesen a gratuláció mindenkit megillet.

A kétszáz éve született Gábor Áron székelyföldi ágyúöntő, a szabadságharc őrnagya előtt felmatricázott mozdonnyal tiszteleg a MÁV Csoport és a vele közösen ötletpályázatot kiírt Indóház Közlekedési Kiadó. A február közepén meghirdetett nyílt pályázatra március végéig összesen 107 pályamű érkezett be, ezek közül választotta ki a szakmai zsűri a mozdonyra kerülőt. A nyertes Zachar István alkotása lett; a pályázat kiíróitól különdíjat kapott Penke József és Tolnai Gábor.

Különdíjat kapott Penke József...

Zachar István – aki egyébként veszprémi illetékességű grafikus –, a pályázat nyertese így fogalmazott, amikor megtudta, övé a nyertes pályamű: „Hatalmas öröm nekem az, hogy az én munkámat ítélték a legjobbnak, és az díszítheti a mozdonyt. Szakmailag is megtiszteltetés, ugyanakkor annak is örülök, hogy ez által hozzájárulhatok a határon túli magyarsággal való kapcsolat erősítéséhez.”

A mintegy száz négyzetméternyi felületen felmatricázott mozdony május közepén áll forgalomba belföldön, s az egész országot bejárja.

...és Tolnai Gábor

A MÁV ötödik matricázott mozdonya lesz a „Rézágyú”

Nagy népszerűségnek örvendenek a MÁV évek óta forgalomban lévő, felmatricázott mozdonyai: az Aranycsapat, a Kandó, a Mátyás és a Weöres. Az Aranycsapat- és a Kandó-mozdony sikerére alapozva tavaly első ízben írt ki nyílt grafikai ötletpályázatot a vasúttársaság – ugyancsak az Indóház Kiadóval együttműködve – egy vontatójárművére kerülő matrica megtervezésére, 2013-ban Hunyadi Mátyás királlyá koronázásának 555. évfordulója volt a téma. Akkor közel ötven pályamunka érkezett, s került a győztes alkotás a mozdonyra, amely azóta bejárta már az egész országot, sőt, rendszeresen közlekedik keleti határunkat átlépve is – ahogy a Gábor Áron-Traxx is fog a jövőben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!