Indul az országos állomásmegújítási program, megjelentek a pályázati kiírások
A lényeg, hogy az állomások köztulajdonban maradjanak, de fejlesztésükbe külső forrást is bevonjanak, hogy több helyen, gyorsabban és nagyobb eredményt lehessen elérni.
A lényeg, hogy az állomások köztulajdonban maradjanak, de fejlesztésükbe külső forrást is bevonjanak, hogy több helyen, gyorsabban és nagyobb eredményt lehessen elérni.
A vasúti fékrendszereket fejlesztő és gyártó vállalat idén is tarolt versenyen: a vállalati felelősség és fenntarthatóság erősítésére irányuló összes kezdeményezését díjazták.
Középiskolások és egyetemisták jelentkezését várják, akik készek a közlekedéssel kapcsolatos ötleteiket gyakorló szakemberek segítségével kidolgozni és egy valódi nemzetközi konferencián bemutatni.
A pályázat egy Ikarus EAG 397.05 típusú autóbusz ötletes, múltidéző hangulatú dekorálására hív fel.
Egy Ikarus E97 típusú autóbuszt lehet újragondolni, már ami a megjelenést illeti.
A város területén március 31-éig a Jovány Busz Kft. végzi a közszolgáltatást. Tavaly év végéig a helyi vállalkozás járműveivel párhuzamosan a Volánbusz autóbuszjáratai is szállítottak utasokat.
A Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán működő Robert Bosch Lean Management Vállalati Tanszék első alkalommal hirdette meg az alapképzésben záróvizsgát tevő hallgatóinak a „Legjobb logisztikai témájú szakdolgozat" pályázatot.
Várhatóan 800 elektromos rásegítésű teherszállító kerékpár, e-cargo bicikli szerezhető 400 millió forintos támogatási keretből.
A Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. nyerte el a Budapesti Közlekedési Központ által a MOL Bubi megújítására kiírt tendert.
Az első pályázati időszak 2020. november 23-án kezdődik és november 27-én ér véget. Ezt követően havi rendszerességgel lehet majd pályázatokat benyújtani.
A pályázat szakmai zsűrije csaknem ötven érvényes pályamunka közül választotta ki azt az öt legkönnyebb vasúti fékkonzoldizájnt, amely a specifikációban megadott követelményeket teljesíti.
A program célja, hogy a mindenkori legkorszerűbb anyagok és technológiák segítsék a biztonságos közlekedést a hazai utakon.
Van olyan izgalmas, mint elindulni egy vasúti tenderen!
Kudarcba fulladt a Pozsony–Révkomárom vasútvonal kiszolgálására kiírt pályázat, mert az egyedüli jelentkező a jelenlegi szolgáltató, a Regiojet volt.