Vasúti liberalizáció Csehországban, „szokásos” állami rásegítéssel
Még több magánvasúti szolgáltatót akarnak a csehek – persze mindent csakis jogszerű verseny keretén belül. Meg ott, ahol a kormány épp úgy gondolja.
Még több magánvasúti szolgáltatót akarnak a csehek – persze mindent csakis jogszerű verseny keretén belül. Meg ott, ahol a kormány épp úgy gondolja.
Megjelent a kiírás, február 15-éig lehet pályázni.
A biztonsági elemek a legfontosabbak, persze. De nemcsak jegygyártást pályáztatják, hanem a külföldi szálláshelyeket is.
Honlap már van, tartalom még nincs, de jó lesz ez! Nevezzenek!
Magyarország újabb huszonhat közlekedés-fejlesztési beruházással pályázik az Európai Hálózat-finanszírozási Eszköz forrásaira.
Egy híján húsz Scania Citywide busz kezdett el dolgozni Szegeden. Valamennyi szóló, városi vonalakon álltak be a forgalomba. Közben zajlik a busztender is, nem egészen úgy, ahogy a város akarta.
Idén már nem lesz belőle semmi: a pályázók kérdeztek, az önkormányzat válaszol, majd dönt, jövőre.
Az A-Híd Építő Zrt. a cseh Klement céggel alkotott konzorciumot, és nyerte meg a pályázatot a több milliárd forint értékű üzletre.
Kiírta a pályázatot az önkormányzat, de nemcsak az számít, hogy a jelentkező milyen járműparkkal biztosítaná a buszközlekedést.