A Volánbusz Zrt. tavaly augusztusban írt ki tendert tizenöt, plusz opcionálisan egy új, alacsony belépésű (Low Entry, LE), háromtengelyes, szóló elővárosi autóbusz vásárlására. A közbeszerzés eredményére a napokban derült fény: a járműveket a Volvo Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szállíthatja, 2 milliárd 825 millió forint értékben, vagyis egy kocsi nagyjából száznyolcvanmillió forintot kóstál.

A kiírás alapján a járművek 2-2-0 ajtóképletűek, vagyis elöl és középen egy-egy kétszárnyas ajtóval rendelkeznek, a mozgatásról minimum 294 lóerős (220 kilowattos), Euro 6-os dízelerőforrásnak kell gondoskodnia, melyet automatizált kapcsolású (robotizált), legalább hat plusz egy fokozatú mechanikus nyomatékváltó irányít.

Az új Volvók szinte teljesen azonosak lesznek a Volánbusznál már eddig is szolgáló 8900-asokhoz (fotó: Bódi Balázs)

A hamarosan forgalomba álló buszok az utasok biztonságát szolgáló, teljes utasteret megfigyelő kamerarendszerrel, üléspáronként egy USB-csatlakozóval, modern utastájékoztató rendszerrel, valamint sztereó kamerás utasszámláló rendszerrel is fognak rendelkezni.

A Magyarbusz.info oldal értesülései alapján Volvo 8900 LE típusú, „Volán-sárga” (hivatalosan dinnyesárga, RAL 1028 színkód) kocsikat ad majd át a tendergyőztes a 2019. október 1-jétől országosan szolgáltató állami társaságnak. A típus nem lesz ismeretlen a hazai utakon: az (egyik) Volánbusz-jogelőd DAKK Zrt. még 2014–2015-ben vásárolt tizenhét új, a mostani beszerzésűekkel szinte teljesen megegyező kocsit, a Volánbusz pedig 2016-ban Norvégiából szerzett be nyolcat használtan.

A közbeszerzésre az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. is adott be pályázatot, a Volánbusz azonban azt érvénytelennek minősítette, azzal indokolva, hogy a cég nem rendezte az ajánlati biztosítékot. A Világgazdaság információi szerint nem először zárták ki formai okok miatt Volánbusz-tenderről a német hátterű MAN-t.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!