Hat éve búcsúzott a Praga váltó Budapestről

Istvánfi Péter   ·   2012.04.14. 12:35
00

Az Ikarus 280-as típusú autóbuszok prototípusát 1971. december 20-án mutatták be a nagyközönségnek. Mintegy másfél év múlva jelentek meg az első sorozatpéldányok, Az új buszok széles ajtóikkal, magas ablakaikkal, és tágas utasterükkel hamar az utazóközönség kedvencei lettek. A vezetők munkakörülményei is jelentősen javultak: a kocsik hidraulikus szervokormánnyal és Praga típusú automata váltóval érkeztek.

A Praga váltók voltak az első automataváltók a fővárosi tömegközlekedésben, a korábbi buszok botváltós sebességváltóval és a szokványos tengelykapcsolóval rendelkeztek, nem kis fizikai megterhelést okozva ezzel a gépkocsivezetőknek. A kocsikba a korábban már bevált Rába D2156 típusú motor került, amely a kocsi közepén, a padló alatt helyezkedett el. A jármű üzemszerű lassításáról – a hangja miatt csak bubu-nak nevezett – kipufogófék, a megállításáról pedig a kétkörös légfék gondoskodott. A váltó az gombsorával hatféle üzemmód közül választhatott a vezető: hegyi járatokon használatos blokkfék (B), hátramenet (Z), direkt 1. fokozat (I), direkt 2. fokozat (II.), automata fokozat (A), üres (N). A hátramenet jele később R-re változott.

Eredeti kivitelű Praga váltó gombsor egy egyenes műszerfalas ős 280-ason<br/>A képre kattintva galéria nyílik!<br/>(a külön nem jelölt felvételek a szerző gyűjteményéből származnak)

Két nappal a 280-asok bemutatkozása után vette állományba a BKV az első Ikarus 260 típusú szóló autóbuszt, amely műszaki megoldásait tekintve megegyezett a 280-asokkal. A buszokat egészen 1992-ig vásárolta a BKV, 1986-től azonban a korszerűbb nyugatnémet ZF és Voith váltóval felszerelt példányok érkeztek a szóló és a csuklós kocsik egyaránt. Tizenöt év alatt 1900 Ikarus 260-as és 1250 Ikarus 280-as lett állományba véve Praga váltóval.

Praga típusú automataváltó az utastérből nézve

Hat évvel az első 280-as típusú autóbusz megjelenése után, 1977-ben mutatták be a 18 méter hosszú Ikarus 282-es típusú autóbuszt. A prototípus jármű Renk-Doromat váltóval érkezett, a sorozatkocsik viszont a jól bevált Praga 2M70 típusú automata váltót kapták. A kísérleti kocsik akkor nem váltak be, nehézkes mozgásuk, és hosszuk (mintegy 1,5 méterrel voltak hosszabbak a 280-asoknál) miatt néhány év múlva a cég megszabadult a kocsiktól, egy példány azonban 1989-ig a BKV állományában maradt.

A Praga váltós kocsik jellemzője volt a hátul elhelyezett kipufogó

A 80-as évek elején jelentek meg az új, 400-as sorozatú Ikarus buszok, melynek a BKV számára készített prototípusát a cég 1985-ben vette állományba. A Praga váltóval szerelt, IK 415.00-as típusjelet viselő jármű megnyerte a BKV tetszését, két év múlva meg is érkezett az első 10 sorozatjármű, melyeket másik 20 társa követett. A 415-ös prototípustól eltérően ezek a kocsik már Voith és ZF váltóval rendelkeztek, mivel addigra a Praga váltó már korszerűtlennek számított.

Az ezredforduló után az állandóan jelentkező kocsihiány orvoslására, valamint a 2-es metró felújítása miatt pótlások okozta megnövekedett kiadás ellensúlyozására 2002-ben a BKV 17 db IK 280.15 típusú Praga váltós használt autóbuszt vásárolt a Miskolci Városi Közlekedési Rt.-től. A buszok csak két évig voltak állományban, mivel 2004-ben a BKV-nak lehetősége nyílt új gyártású Volvo 7700A típusú autóbuszok beszerzésére. A 2006-ban beszerzett újabb 50 db Volvo autóbusz megérkezésével pedig lehetővé vált az utolsó Praga típusú váltóval felszerelt autóbusz selejtezése.

A selejtezés azonban nem jelentette azt, hogy a Praga váltós buszok eltűntek mentrendszerinti forgalomból a pesti utcákról. A Csömör és budapesti Örs vezér tere között járó Csömör-buszon az üzemeltető Csömör-busz Kft ugyanis korábban a BKV-nál szolgált IK 260.00-kat üzemeltetett, egészen 2006. május 31-ig, amikor a koncesszió lejárta után az üzemeltetést pályázat útján elnyerő Weekendbus Zrt vette át a viszonylatot. A cég Dániából érkezett alacsonypadlós gázbuszokkal vette fel a forgalmat, így másfél hónappal a BKV-tól való kivonás után végleg eltűntek a budapesti utcákról a Praga váltós autóbuszok. Néhány példány azonban vidéken új életet kezdett, és a volánok részére gyártott szintén Praga váltós 260.06-osokkal együtt még pár évig szolgálni is fognak, új autóbuszok beszerzésére ugyanis jelenleg semmi esély.

Kapcsolódó hírek