Hibrideket és még 21 Kisst venne a Start

Tevan Imre   ·   2019.06.20. 09:00
IMG_9829i400180

De mi lesz akkor a 29-es vonal folyó villamosítási munkáival, merült föl rögtön a tudósítóban, hiszen eddig úgy tudta, hogy a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti dróthúzás csak az első ütem, és később, bár az igaz, hogy a mostani állás szerint a bizonytalan jövőben felsővezeték kerül az Aszófő és Tapolca, sőt a Tapolca és Keszthely közötti szakaszra is. A MÁV és a MÁV-Start vezetői ugyanis egy szerdai háttérbeszélgetésen sok más téma mellett azt is megemlítették, hogy a Balaton északi partján futó vonalra hibrid motorvonatokat kívánnak beszerezni. Olyanokat, amelyek tehát elektromos és dízelüzemre egyaránt alkalmasak.

Az elképzelések szerint tíz plusz opcionálisan hat járműről lenne szó. „Sohase fogom azt mondani, hogy nem akarjuk az egész 29-es vonal villamosítását, ha ez megtörténik, és korábban mégis beszereztük ide a hibrideket, akkor fogunk nekik találni olyan helyet, ahol ugyanolyan hasznosak lesznek” – válaszolta kérdésünkre Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az olvasónak itt például eszébe juthat Salgótarján, ahova utasszempontból átszállás-, üzemeltetői szemmel nézve pazarlásmentes kapcsolatot lehetne létesíteni ezekkel.

Van élet a dízelmozdonyok után a 29-es vonalon (fotók: Vörös Attila)

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója már egy szakszervezeti eseményen is beszélt a hibridekről, most azt is megtudhattuk, hogy milyen gondolatmenet hozta ezt az ötletet. A Startnál úgy vélik, hogy minden eszközt meg kell ragadniuk a járműállomány korszerűsítésére. Az elmúlt években alapvetően EU-s pénzekből szerezték például be a Stadler Flirtöket, az új európai pénzügyi ciklusban azonban a teljes programnak csak a tizedét lehet járműre költeni. Ezt gyakorlatilag el is viszi, ha a kétszintes Kissekből lehívják a negyvenes keretből még hátralévő 21-et. (Mindjárt erről is szó lesz.) Más megoldásokat is találni kell tehát, a tíz Talent konstrukciós hibájának javításával például fölemelik a most igen gyatra, 30-40 százalékos rendelkezésre állást, és megpróbálnak új forrásokat is bevonni a beszerzésekhez. Ilyen lehet a szén-dioxid-kvótából származó keret, amelyből a kormány ítélhet összegeket környezetbarát célokra. Mivel a hibrid jármű ilyen, ebből a forrásból finanszíroznák a megvételüket.

Kiss motorvonat épülő kocsiszekrénye Dunakeszin

Említettük a Stadler Kissjeit, ezekből a hatszáz ülőhelyes motorvonatokból negyvenre kötöttek keretszerződést, de eddig csak kevesebb mint a felét sikerült konkrétan megrendelni: tavalyelőtt 11-et, 2018-ban pedig 8-at. Most egy lépéssel közelebb került a maradék 21 óriásdelfin megszerzése, ugyanis úgy módosították a szerződés pénzügyi részét, hogy már nem kell tízszázalékos előleget fizetni.

 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek