Hazánkban az RCH első villamos-hibrid tolatómozdonya
A maga nemében Európában egyedülálló technológiát képviselő járművet a következő hónapokban a magyarországi engedélyezéshez és forgalomba helyezéshez szükséges teszteknek vetik alá.
A maga nemében Európában egyedülálló technológiát képviselő járművet a következő hónapokban a magyarországi engedélyezéshez és forgalomba helyezéshez szükséges teszteknek vetik alá.
Egyelőre csak két szerelvény, és csak a Tátrai Villamos Vasúton szállít utasokat a hibrid üzemű fogasvillamos.
A Newag Impuls II típusú motorvonat a dízelüzemet az elektromos hajtással kombinálja.
A folyami- vagy tengerhajózáshoz képest még sokkal kisebb méretekben, de már megjelentek az első üzemanyagcellás és hibrid erőforrások, teljes mértékű meghajtásként, azaz az elektromos üzemmód nemcsak segéderőforrás.
A kínai CRRC vállalat leszállította az első újépítésű tolatómozdonyt is a Rail Cargo Hungaria (RCH) számára.
A Revolution VLR konzorcium elkészült a könnyű hibrid motorvonat prototípusával.
A szerelvény a villamos- és dízelüzem mellett akkumulátoros üzemre is képes.
A LeoExpress Siriusa után az Rail Cargo Hungaria mozdonya a következő kínai gyártmányú jármű, amit a velimi próbapályán tesztelnek.
Egy dízel-villamos üzemű Coradia Polyvalentet látnak el akkumulátorokkal.
Kétszáz hibrid motorvonatot venne a Cseh Vasutak, előzetes piaci konzultációt hirdettek az ügyben.
Az 5600 kilowattos mozdony maximális sebessége százhúsz kilométer per óra.
A Vectron Dual Mode típusú villamos- és dízelmozdonyokat a Siemens 2023-ban kezdi leszállítani.
A különös hibrid olcsón szállít komoly terhet nagy távolságra, reptér sem kell hozzá...
A vásárolni kívánt szerelvényeknél már az is számít, hogy szinkronban tudjanak üzemelni a vasúttársaság Flirtjeivel. Érik a győztes?
Megkezdődik a CLA 250 e Coupé és a CLA 250 e Shooting Brake modellek gyártása, ezzel a kompakt járművek szegmensében hat modellre bővül a gyártó Plug-in hibrid-kínálata.