Gyorsan növeli jelenlétét a magyarországi újautó-piacon a BYD

MTI/iho   ·   2024.08.08. 09:41

A konnektorról tölthető, tisztán elektromos és plug-in hybrid (New Energy Vehicle, NEV) autók világelső kínai gyártója tavaly októberi magyarországi megjelenése után az idén júliusban már a legtöbb eladott autóról számolt be az elektromos járművek (BEV) szegmensében.

A BYD PR Hungary közölte: júliusban a magyarországi márkakereskedések 148 személyautó eladásával 25,4 százalékos részesedést értek el a BEV-szegmensben.

Január óta 663 személyautót adtak el, ez 12,7 százalékos részesedést jelent a márkának.

Erhardt Péter PR-vezető elmondta: az elektromos járművekre vonatkozó kormányzati ösztönző programban megrendelt autók kiszállításainak gyorsulása bizakodásra ad okot, az eddigi regisztrációk alapján az év végéig a mostani eredmény akár megtöbbszöröződhet.

Jelenleg három márkakereskedés foglalkozik a BYD márkával Magyarországon, számuk a gyártó igéréretének megfelelően az országos hálózat kiépítésének keretében már az idén bővül. Kiemelte: a BYD bővíti modellkínálatát, a tisztán elektromos járművek mellett már 2024-ben plug in hibrid modellekkel is jelen lesz Magyarországon.

A 2003-ban alapított BYD Auto a BYD multinacionális csúcstechnológiai vállalat autóipari leányvállalata, az első autógyártó, amely az elektromos átállás jegyében a fosszilis üzemanyaggal működő járművek gyártását leállította, és kilenc egymást követő évben a tölthető személygépkocsik (NEV) eladások élén állt Kínában.

A cég 2023-ban jelentette be, hogy több milliárd eurós beruházással Szegeden létesít autógyárat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek