A britek megépítették a Studenkák utódját

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2021.08.18. 12:00
VLR

A Revolution VLR konzorcium elkészült a könnyű szerkezetű, hibrid motorvonat prototípusával, amit októbertől már szeretnének felajánlani a lehetséges vevőknek, befektetőknek.

Az új építésű, négytengelyes, könnyű szerkezetű motorkocsi főleg a mellékvonalakon állná meg a helyét, azokon a szakaszokon, ahol naponta csak néhány vonat közlekedik. A teljesen új fejlesztésű motorkocsi a Revolution VLR Demonstrator nevet kapta. Az építésén a már említett Revolution VLR konzorciumon belül hét vállalat dolgozott össze, élükön a Transport Design International.

A motorkocsi tizennyolc méter hosszú, négytengelyes, karosszériája újrahasznosítható szénrostból készült. A hibrid jármű, a dízel és az akkumulátoros hajtást kombinálja. Kijáráskor, alacsony sebességnél (harminc kilométer/óra) a motorkocsi az akkumulátort használja. A jármű maximális sebessége 65 mérföld, azaz körülbelül száz kilométer per óra. A motorkocsiban ötvenhat ülőhely van, a maximális utaskapacitás százhúsz fő. A fejlesztők és gyártók számításai szerint a motorkocsi ára egymillió font körül mozog.

A Demonstrator most egy kötelező tesztsorozaton esik át a Quinton Rail Technology Centerben Long Marstonban. A tervek szerint, ha minden jól megy a tesztelések során, akkor a járművet már ősszel felkínálják az érdeklődőknek. Jókor jön a szigetországból a hír egy új építésű könnyű szerkezetű motorvonat gyártásáról, hiszen Európában jelenleg nincs a piacon olyan jármű, ami kiválthatná a vicinálisok ikonikus szereplőit, a Studenkákat. Nemcsak Magyarországon, de például Csehországban és Szlovákiában is problémát okoz egy Bz motorkocsihoz hasonló, de korszerű vasúti jármű hiánya. A Cseh Vasutak tavaly novemberben előzetes piaci konzultációt is hirdetett a Studenka-utódok keresése érdekében, azóta sincs hír arról, hogy eredményes volt-e.

(Nyitókép forrása: Transport Design International)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek