Studenka-utódokat keres a ČD

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2020.11.02. 18:00
Coradia

Kétszáz hibrid motorvonatot venne a Cseh Vasutak, előzetes piaci konzultációt hirdettek az ügyben.

Az mindenki tudja, hogy a kéttengelyes 810-es sorozatú motorkocsik, és különböző közvetlen leszármazottaik szinte halhatatlanok a csehországi regionális vasútvonalakon. Több ráncfelvarrást, nagyobb mértékű felújítást is végeztek már rajtuk, sőt sok Regionovává is átépült. Most azonban úgy látszik, belátta a cseh vasúttársaság, hogy ezek a szerelvények sem maradhatnak örökké a pályákon, bármennyire is romantikusak és nosztalgikus értékkel bírnak.

A vasúttársaság előzetes piaci konzultációt hirdetett, amiben szeretné felmérni, hogy mit kínál jelenleg a vasúti járműpiac a kisebb befogadóképességű motorkocsik tekintetében. A kiírás szerint BEMU 50 típusú hibrid üzemű motorvonatokat keresnek, amelyek az akkumulátoros hajtást, valamint a villamos áram üzemet kombinálja. A Cseh Vasutak szívesen vásárolna összesen akár kétszáz olyan járművet, amely villamosított (vagy részben villamosított) pályán is tud közlekedni, emellett az akkumulátoros üzemnek legalább 80 kilométeres hatótávolsága van. A töltést vagy a végállomásokon megépített töltőállomásokon, vagy ahol ez lehetséges, a felsővezetékből oldanák meg. A járműveknek a fajlagos teljesítménye legalább 12 kilowatt/tonna lenne, és részben alacsonypadlósnak kellene lenniük.

A gond csak az, hogy ilyen paraméterekkel rendelkező járművek nincsenek az európai piacon. Nyilvánvaló, hogy az ötven férőhely egyrészes motorkocsit takar, az eddigi hibridek viszont legalább kétrészes járművek. A Cseh Vasutak viszont azt sem zárta ki, hogy egy hibrid jármű fejlesztésén valamilyen mértékben részt vállalna. A villamos üzemet a ČD azzal magyarázza, hogy a gázolaj üzemtől való eltávolodás mindinkább nyilvánvaló, és a környezetbarát megoldásokat kell keresni, azokat ötvözni.

A Cseh Vasutak az előzetes piaci konzultációra összesen kilenc járműgyártó céget szólított meg: Alstom, Bombardier, CAF, Newa, Pesa, Siemens, Stadler, Škodu és a ŽOS Vrútky gyártót. A megszólított gyártók véleményét december elejéig vára a vasúttársaság.  

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.