India: lehet egy tucattal több?

iho/repülés   ·   2011.12.08. 18:00
nyito

A repülőgép-flotta azonban még tovább fog nőni. A jövőben ugyanis a tucatnyi Poseidon mellé újabb 12, jelenleg még nem meghatározott típusú, nagy hatótávolságú haditengerészeti felderítőgép érkezik majd.

Nirmal Verma admirális elmondta, hogy a haditengerészet igen elégedett a 2009-ben megrendelt nyolc P8-I projektjével, minden a terv szerint halad. Négy újabb gép megrendelése pedig még a 2012 márciusában véget érő pénzügyi évben várható, így a flotta 12 gépesre bővül. Ezt a kormány már jóváhagyta, csakúgy, mint a második, tizenkét gépes megrendelést, amelynek egyelőre azonban hivatalosan nincs győztese. Igaz, tegyük hozzá, ebben a kategóriában jelenleg kicsi a verseny, kevés a típus. A Boeing mellett csak a négy hajtóműves japán Kawasaki XP-1-es számít új technikának a nagy hatótávolságú, a saját partoktól távol is feladatát végezni képes haditengerészeti felderítő- és támadó repülőgépek kategóriájában. Az orosz Il-38-as már idősnek számít, csakúgy, mint a már régen nem gyártott P-3C Orion. Az ATR-ekre, CN-235/C-295-ösökre felépített járőrgépek pedig kis teherbírásuk és hatótávolságuk miatt inkább a part környéki vizek ellenőrzésére megfelelőek. A Boeing egyelőre uralja az új generációs járőrgépek piacát, hiszen az Airbus eddig nem tudott vagy nem kívánt ide belépni A320-as családjával.

Chilei C-295MP Persuader: kicsi és rövid a hatótávolsága Indiának <br>(fotó: aviationcorner.net)

Márpedig Indiának erre a repülőgép-kategóriára nagyon nagy szüksége van. Az országnak több mint 7500 kilométer hosszú a tengerpartja, számos szigettel. Ráadásul fontos kelet-nyugati hajózási útvonalakat is ellenőriz, és nem szabad elfelejteni Kína fokozatosan növekvő előrenyomulását, haditengerészeti bázisainak építését a környéken. A kínai mélytengeri flotta fejlesztése is rohamos gyorsaságú, amelyben nagy hangsúlyt kapnak a hagyományos és atommeghajtású rakétahordozó, illetve vadász-tengeralattjárók.

Az ősi ellenség, a szomszédos Pakisztán felé is folyamatosan fenn kell tartani a tengerészeti felderítést, megfigyelést: a 2008-as mumbai terrortámadás elkövetői is tengeri úton, Pakisztán felől érkeztek Indiába. Pakisztán mögött, nem szabad elfelejteni, az a Kína áll, amelynek szárazföldi területi követelése is van Indiával szemben.

Indiai P-8I építés alatt <br>(fotó: boeing.com)

India viszont az Egyesült Államokat tudhatja maga mellett, mint egyre fontosabb stratégiai szövetségest. Minden valószínűség szerint az amerikai kormány segítségével igen kedvező árat tud India kialkudni, ha esetleg a második, 12 gépes megrendelés is véletlenül pont a Boeing P-8I-re esne. Nirmal Verma admirális elmondta, hogy India szerint a gép jelenleg kategóriájának legjobbja, amely a kis méretű, nehezen észlelhető hajók és a tengeralattjárók felderítésében is jeleskedik.

Az első P-8I, még ideiglenes amerikai lajstromszámmal <br>(fotó: ajaishukla.blogspot.com)

Az Egyesült Államok haditengerészete eddig 117 gépet rendelt, India az első exportvásárlója a típusnak. A P-8I alapvetően megegyezik az amerikai P-8A változattal, de egyes rendszereit az indiai megrendelésnek megfelelően módosították vagy cserélték. Az indiai Bharat Electronics szállítja például a gépekhez a saját légierővel és haditengerészettel folytatott adatkommunikációhoz szükséges Data Link II-es rendszert. Az első indiai P-8I szeptember 28-án szállt fel, és a tervek szerint 2013 januárjában adják át az indiai haditengerészetnek. A nyolc gépet Verma admirális szerint hat-hét év alatt szállítják le, de a pontos üzemezésről nem nyilatkozott.

Kapcsolódó hírek