Kirepültek az Ég királynői Indiából

iho/repülés   ·   2024.04.22. 15:00
Air India, az első Jumbo a flottában

Az Air India utolsó Boeing 747-400-asai április 22-én emelkedtek utoljára a levegőbe a mumbai nemzetközi repülőtérről. A négy Jumbo új gazdára talált – az egyesült államokbeli, a pótpiaci tevékenységben jártas AerSale vette meg a madarakat. 

India nemzeti légitársasága utoljára 2021-ben hagyatkozott a 747-esek szolgálataira: az év márciusában Mumbai és Delhi között teljesítették utolsó járatukat a repülőgépek. Mint ismeretes, a következő években a légitársaságnál szerkezetváltást és új üzletpolitikát hirdetett meg a tulajdonos Tata-csoport, és ennek keretében megbízták az egyesült királyságbeli Skytech-AIC remarketing céget, hogy az utolsó mohikánokat  értékesítse a használtrepülőgép-piacon. A négy ex-indiai Ég királynőjéből kettőt teherszállítóvá alakítanak át, míg a további kettőből kinyert alkatrészeket más 747-esek kapják meg.

Az Air India 1971. március 22-én vette át első Boeing 747-200-as, Emperor Ashoka (az időszámításunk előtti III. évszázadban élt Nagy Asóka az indiai Maurja-dinasztia harmadik császára, unokája Csandragupta Maurjának, aki Nagy Sándor hadjáratát követően meghódította India túlnyomó részét, majd élete végén szent életet élt) névre hallgató Jumbóját. A 423 ülőhelyes repülőgép ugyanabban az évben, május 21-én állt szolgálatba, és heti négy járatot teljesített Delhi és London között. Több, mint húsz évvel később, 1993. augusztus 4-én érkezett az első Boeing 747-400-as, a Konark, a névadó a Bengáli-öböl partján fekvő konáraki naptemplom. A gép non-stop repülte a Delhi–New York útvonalat. Hamarosan, 1996-ig további három 747-400-assal bővült a légitársaság flottája. Ezeket az óriásgépeket rendszeresítették az indiai állami méltóságok utaztatására is, mígnem az Indiai Légierő két Boeing 777-est nem vásárolt e célra. Végső soron az Air India összesen harmincegy 747-est üzemeltet, bár ezek nem mindegyikét jegyezték be az országban.

A mumbai hattyúdal érthetően érzelmesre sikeredett, számos, az Air India 747-eseivel repülő pilóta emlékezett a régi szép időkre. Az Economic Times idézte egyiküket:

 

„Egyszer leszálltunk Nagpurban a 747-essel, és az egész repülőtér kint volt, és nézte a csodálatos gépet. Kilencven tonna üzemanyagot kértünk, de a repülőtér ezt a mennyiséget csak gyors beszerzést tartva, több forrásból tudta megszerezni, mert egyszerűen nem volt nekik ennyi készleten.

Ezzel a fejezettel lezárult az Air India történetében egy fejezet. A hosszútávú repülés új része a szubkontinensen már újgenerációs repülőgépekkel, Airbus A350-esekkel és Dreamlinerekkel íródik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek