Éppen most válaszoltam az egyik vezető árufuvarozó vasúttársaság az Indóházat (és az ihót) e-mailben méltató elöljárójának, hogy igyekszünk, és örvendek, hogy szerinte az elmúlt másfél évtizedben most vergődött a legmagasabb színvonalra a lap. Azt már nem írtam meg neki, hogy nyilván vannak, akik másként vélekednek, de az ő álláspontja sokkal kedvesebb a szívünknek... :)

Júliusban a következő tartalmat állítottuk össze kitartó olvasóinknak: először is megtettük a kötelező köröket, beszámolunk az első KISS motorvonat a szélesebb nyilvánosság előtti bemutatkozásáról. Harmati Marcell, Kalmár Gergő és Nagy Tamás lenyűgöző fotói adják vissza az idei első észak-balatoni, múltidéző hétvége hangulatát, 224-es Púpos, 194-es Szergej, 017-es Nohab... Nagy rajzás volt a 29-es mentén, aki ott volt, váltig állítja, meg is érte.

Az első balatoni retróhétvége

A szokásosnál kissé, viszont okkal terjedelmesebb hírrovat után hazai IC-történet következik. Apropója, hogy az 1994-es menetrendváltástól Pécsre is Szegedre is eljutottak az intercity vonatok. Az írás szerzője Perger Imre, nyugalmazott MÁV igazgató, aki negyedszázada személydíjszabási osztályvezetőként dolgozott a vasúttársaságnál. Móricz Zsigmond a Sisik után Szilire váltott, az évtizedekkel ezelőtti mozdonyvezetői élmények különös színben tüntetik fel a honi vasút mindenesét. És, ha már: lapzártakor jelentkezett témajavaslatával Horváth Viktor, aki a kezdetektől testközelből követte nyomon az első hét, még Essenben készült V43-as pályafutását (az első magyar, a nyolcas július 31-én múlt 55 éves). Írását így majd csak októberben adhatjuk közre (szerintem augusztusban jobb lett volna...) –, Horváth úrnak a mozdonyok születésétől 1987-ig teljes a statisztikája, közreadásának csak a terjedelmi korlátok szabhatnak határt.

Tóth István, a GYSEV műhelyfőnöke, az M42-es dízelgép első soproni reszortosa a DVM 14 típusú, 640 kW teljesítményű dízel-villamos mozdony repcevasúti életútját részletező írás szerzője, az anyagot az első kilométereknél szintén a gép mellett bábáskodó Prohászka Csaba látta el kiegészítésekkel. Határeset a budapesti kereskedelmi kikötőről szóló tartalom, de a vasúti vonatkozások megerősítik Cseh Valentin történész-muzeológus anyagának indóházas létjogosultságát. A MÁV-Start járműkonstrukció vezetője, Kékesi Márton ezúttal is a vasút autonómiájáról értekezik, friss kiadásunkban bőven hozunk a mérnököket foglalkoztató lehetséges megoldásokról – egyelőre külföldi – példákat.

Már csak a neve miatt is régóta terveztük, hogy méltatjuk az Indóház hasábjain Banovits Kajetán szakmai nagyságát. Most megtettük – tudják, Banovits legismertebb fejlesztése/találmánya a villanydelejes vasúti távjelző. A Gőzöstúra csapata megint turnézott egyet – az utazás fő célja a hetvenéves Piko sonnebergi üzemének meglátogatása volt, de ebbe a négy napba belegyömöszöltek még számos látnivalót a weisseritztali kisvasúttól kezdve a Plattling–Deggendorf–Regen–Zwiesel–Bayerisch Eisenstein vasútvonal leglátványosabb részeinek felkereséséig.

Andó Gergő szokásos alaposságával vette górcső alá egy közelmúltbéli expedíciójának célját. Népszerű szerzőnk transzkontinentális utazást tett Kanadában az Atlantitól a Csendes-óceánig.

Kisvasúti rovatunk Németh Ferenc és Márk osztrák és svájci barangolásainak képes lenyomatával jelentkezik, úgymint hatvanéves az ÖBB 2095 sorozatú dízelgépe, illetve Krokodil-pendlik és Ge 4/4 I-es betétjáratok a Rhaetische Bahnon. Hazai kisvasútjaink közül ezúttal a Balatonfenyvesen, a LÁEV-en és a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton az elmúlt időszakban történteket hozzuk közelebb olvasóinkhoz.

Pavletits Péter Hollandiában járt, rovatvezetőnk Villamos, gyorsvillamos, tram-train címmel számol be az ország jól működő városi vasúti rendszeréről. A temesvári lóvasút történetét felelevenítő dolgozatból pedig kiderül, hogy a Temesvári Közúti Vaspálya Rt., a Teköva első igazgatója, bizonyos Báder Henrik milyen szavakkal vázolta fel munkatársainak az együttműködés szabályait. (Nem tréfált!)

Modellvasúti rovatunkban H0 építési nagyságban a Brawa magyar fékállásos kocsijáról, a Digitools okos Leójáról (V42 527), a Piko lengyel Szergejéről, tehát Gagarinjáról,  valamint a Roco T2000-es ikerkocsi variációiról olvashatnak, míg Tóth Gábor, közismert TT-elkötelezett, az átütő sikerű, nyári, diósjenői vasútmodellező tábor szervezője az 1:120 méretarány teherkocsi választékát mutatja be.

Indóház, 2019. augusztus–szeptember, már kapható.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!