A Reuters értesülése szerint a világ legnagyobb utasszállítójának gyártója ismét tárgyalásokat folytat a típus legnagyobb üzemeltetőjével, az egyetlen olyan légitársasággal, amely komoly mennyiségben üzemelteti a kétszintes gépet. Az Emirates színeiben jelenleg százkilenc óriásgép repül, ötvenhárom szerződött gép kerül még leszállításra, tizenhat az opciós lekötések száma.

A hírügynökség szerint a tárgyalások tárgya az a további harminchat A380-as, amiről az Emirates egy évvel ezelőtt állapodott meg a gyártóval, de most a légitársaság arra készül, hogy a lekötött óriásgépek vagy azok egy része helyett a kéthajtóműves, modernebb, gazdaságosabb, igaz, kisebb kapacitású A350-eseket venne át a gyártótól.

Mint arról akkor beszámoltunk, az Airbus egy évvel ezelőtt váratlanul saját maga állt elő azzal, hogy lezárja a gyártósort, ezzel kényszerítve az Emiratest arra, hogy döntsön végre a függőben lévő üzletről. És az akkori elköteleződés a további gépek mellett gyakorlatilag a gyártás megmentését jelentette. A mostani vélemények szerint azonban ismét az a veszély fenyeget, hogy ha az Emirates A350-esekre konvertál, akkor a már jónéhány évvel ezelőtt leszerződött példányokon túl az Airbus valóban és véglegesen be kell, hogy jelentse az ikonikus típus történetének lezárását, tekintve, hogy más légitársaság már sok éve nem rendelt belőle.

A harminchat A380-as értéke listaáron 16 milliárd dollár, a gyártósor mintegy háromezer embernek ad munkát, és az összeszerelő üzem a mai csökkentett ütemű gyártás mellett még tíz évre tartaná életben a hatalmas gépet készítő részleget. Mindeközben néhány hete az eddigi A380-as rendelési listáról lekerült tíz példány, amelyet egy „ismeretlen vevő” kötött le korábban.

A történethez sok más mellett hozzá tartozik, hogy a hajtóműveket gyártó Rolls-Royce szintén vitában áll a légitársasággal a hajtóművek fogyasztása miatt, az Airbus pedig a korábbi javaslatok ellenére nem volt hajlandó belefogni egy A380neo-programba, vagyis hogy az óriásgépet legalábbis a hajtóműcsere szintjén modernizálják.

Az Airbus szempontjából félő fejlemény lenne, ha az A380-asok gyártásának lezárásával az Emirates az eddig tervezettnél nagyobb számban döntsön a konkurens Boeing legnagyobb, néhány év múlva szolgálatba álló megújított 777-ese mellett, ami amúgy azért lenne (talán az A350-esnél is) logikusabb fejlemény, mert a dubai társaság flottájának jelenleg is a Triple Seven adja a gerincét.

Lehet személyes oka is annak, hogy most ismét keményen beindult az alkudozás az európai gyártó és az Öböl-menti légitársaság között: a távozó Airbus-főnök, Tom Enders a jelek szerint mandátuma lezárásáig, tehát áprilisig szeretné megoldani a vitát és még néhány évre bebiztosítani az Airbus zászlóshajójának sorsát.

A Reuters közleményére az Airbus két mondatnyi közleményt adott ki, amelyet szerkesztőségünknek is megküldött: ebben elismerte az A380-as szerződésről zajló tárgyalások tényét, egyben leszögezte, hogy a tárgyalások részletei titkosak. A hírügynökség kérdésére sem az Emirates, sem a Rolls-Royce nem reagált.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!