Itt már nincs szűk keresztmetszet

iho/vasút   ·   2016.05.11. 18:45
400px_80asteher

Jó hír: az említett vasútvonal Nagyút és Mezőkeresztes-Mezőnyárád közötti 42 kilométeres szakaszán már nincsenek lassújelek – a jobb vágányon. Nem rossz hír kategória, viszont elgondolkodtató tény, hogy az eleve rosszabb állapotú bal vár felújításra, de erről később.

A 14,4 milliárd forintos beruházás a Közlekedés Operatív Program keretében 85 százalékban európai uniós, 15 százalékban hazai forrásból valósult meg. A fővonal Magyarország egyik kiemelt fontosságú vasúti viszonylata. Jelentősége nemcsak a regionális és a távolsági személyszállításban mutatkozik meg, hanem az áruszállításban is, mivel része a Spanyolországból kiinduló, Franciaországon, Olaszországon és Szlovénián át egészen Záhonyig tartó 6-os számú „Mediterrán” árufuvarozási folyosónak.

A 80-as egyik legforgalmasabb része a Nagyút és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomások közötti 42 kilométeres szakasz, ahol az utóbbi években több helyen sebességkorlátozást kellett bevezetni, az engedélyezett tengelyterhelés pedig mindössze 210 kilonewton (kN) volt. Az uniós beruházási projektnek a vasúti pályakapacitásban jelentkező szűk keresztmetszetek felszámolása, a menetrendszerűség növelése, az engedélyezett tengelyterhelés emelése (210-ről 225 kN-ra), valamint a szolgáltatási színvonal javítása volt a célja.

A több hónapos felújításnak köszönhetően Nagyút és Mezőkeresztes-Mezőnyárád között a jobb vágányon ismét 120-szal lehet haladni, megfelelő biztber esetén pedig alkalmassá válik a 160-as tempóra is (fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A projekt keretében – kivitelező a Nagy-Mező 2015. Konzorcium volt, tagjai: Swietelsky Vasúttechnika Kft. és Duna Aszfalt Zrt. – a nagygépes alépítmény megerősítés és komplett felépítménycsere mellett a hidak szigetelését, az útátjárók és a peronburkolatok felújítását, a leromlott állapotú felsővezeték-tartó oszlopok, illetve a biztosítóberendezési kábelek cseréjét is elvégezték. A pályaszakasz április végi műszaki átadás-átvétele és sikeres forgalomba helyezése nyomán Nagyút és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomások között a jobb vágány nyíltvonali szakaszain korlátozás nélkül 120 kilométer/órás sebességgel, 225 kN tengelyterheléssel közlekedhetnek a vonatok. (Az újjáépített pályaszakasz egyébként – a vasúti al- és felépítmény teherbírása és vonalvezetése révén – a 160 km/óra sebességre is alkalmassá vált, de ehhez kell még a megfelelő biztber.) A projekt legfontosabb eredménye, hogy az előírt karbantartások elvégzésével a vasúti pálya műszaki paraméterei legalább másfél évtizedig korlátozás nélkül fenntarthatók. Mindez kedvező fejlemény a szakaszon közlekedő napi 86 személyvonat valamelyikét választó (ugyancsak napi) 6500 utasnak.

A helyzetet közelebbről is ismerők azonban felteszik a kérdést: a jobb helyett miért nem az eleve rosszabb állapotban lévő bal vágányt újították fel? A hivatalos helyről érkező válasz szerint nem a vissznyeremény az eljárás magyarázata, azaz a jobb vágányból kinyert sín és zúzalékkő nagyobb arányban használható fel újra, hanem a forgalmi rend: a menetrendet a felújított jobb vágányra szerkesztették ki, vagyis a beruházó szándéka szerint ezen közlekednek az IC-k (ezen a szakaszon nincs kereszt), az egyéb ablakos-, illetve az üres tehervonatok. A lassújelekkel megtűzdelt balon meg továbbra is a rakott terhesek (például a Bükkábrányból induló lignitvonatok) ballagnak. Ám az egy dolog, hogy mit ír a menetrend, mert ha a forgalom adott esetben úgy látja jónak, átirányítja a személyvonatokat a viharvert balra – ez körülbelül hét-nyolc perc mínuszt jelent. Arról nem is beszélve, ha az eleve rosszabb állapotú bal újult volna meg, akkor most lenne egy perfekt (bal) vágányunk, továbbá a jelenlegi balnál eredetileg jóval előnyösebb kondíciójú jobb – a vonalszakasz kapacitása e megoldás híján elmarad a lehetségestől a bal vágány tervbe vett felújításáig, bár ismereteink szerint Nagyút és Mezőkeresztes-Mezőnyárád között már így sem jellemző a „szűk keresztmetszet”.

Reméljük, követhetők voltunk, a hely- és vonalismerettel rendelkezők meg úgyis idekommentelik, szerintük mi a pálya, továbbá kitérnek majd a nagysebességű kitérők helyenkénti hiányára is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek