Hidakat tartanak karban, felüljárót bontanak el idén nyáron Miskolc és Rakamaz között
A MÁV-csoport május 27-e és augusztus 30-a között teljes kizárás mellett végzi el a 80-as és 100c számú vasútvonalak több szakaszának emelt szintű karbantartását.
A MÁV-csoport május 27-e és augusztus 30-a között teljes kizárás mellett végzi el a 80-as és 100c számú vasútvonalak több szakaszának emelt szintű karbantartását.
A MÁV Igazgatósága elfogadta Hegyi Zsolt MÁV-vezér javaslatát: 860 milliárdra bővült a pályafelújításokra fordítható saját forrás.
64,2 kilométer hosszan építenék át a miskolci vonalat – majd valamikor, ráadásul csak minimális fejlesztéssel.
November 7-e, péntek estétől 10-e, hétfő hajnalig több elővárosi vonat menetrendje megváltozik a Budapest–Hatvan–Miskolc fővonalon. Ne megszokásból vonatozzanak!
A tűz következtében mintegy hatszáz méteren sérült meg a felsővezeték, jelentős késéseket okozva.
A fontos budapesti főpályaudvar szeptemberi 20-áig tartó műszaki felújítása miatt jelentősen módosul a menetrend a győri, a pécsi, a hatvani és az újszászi vonalon, rövidül a járatok útvonala, Budapest-szerte úgynevezett átadópontok létesülnek.
A katasztrófavédelem utasítására, erdő- és avartűzveszély miatt fákat vágnak ki reggel nyolctól várhatóan délután 18 óráig, ezért korlátozni kell a vonatközlekedést a 80-as vonal érintett szakaszán.
Május közepétől pénteken és vasárnap új expresszvonatok járnak a főváros és Pécs, Nyíregyháza/Záhony, továbbá Kazincbarcika között. A nemzetközi vonatok tartózkodási ideje lecsökken a nyírábrányi és a kötegyáni határállomásokon, Nagyszalonta pedig már napi hét vonatpárral is elérhető.
Egy héttel az Astride színre lépését követően újabb, immár a harmadik típusú nagyteljesítményű, korszerű villamos mozdonyt dobta személyszállító vonat élén mélyvízbe a budapesti székhelyű államvasút-társaság: a 193 214 pályaszámú ELL–Siemens Vectront.
A munkálatoknak köszönhetően kevesebb lesz a késés, a menetidő pedig akár öt perccel is rövidülhet. A végleges sebességemelésre a tavaszi utómunkálatokat követően kerülhet sor.
A lényeg, hogy az állomások köztulajdonban maradjanak, de fejlesztésükbe külső forrást is bevonjanak, hogy több helyen, gyorsabban és nagyobb eredményt lehessen elérni.
A 652-es IC-hez Szerencsre kellett kihívni a TEK-et, mert egy utas egy éles eszközzel megsebesített egy másikat.
Szombaton félidejéhez érkezik a 80-as vonal huszonhét kilométeres szakaszának komplex felújítása, a befejezést követően akár öt perccel is javulhat a menetidő.
Megkezdődött a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás közötti vasúti pálya felújítása. A mintegy 27 kilométernyi teljes szakaszon két ütemben, éjjel-nappal dolgoznak.