A Zólyom és Ipolyság közötti vasútvonalon 2003-ban szüntették be a személyforgalmat, az alacsony utazási igényekre hivatkozva. Azóta csak teherforgalmat bonyolítottak rajta. Az utóbbi években azonban több petíciót is megfogalmaztak annak érdekében, hogy a vasútvonalra visszatérjenek a személyvonatok. Szerkesztőségünk a fejesek vonalbejárásáról is hírt adott. Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter az Ipolysági vasútállomáson jelentette be a napokban, hogy 2019. január 2-ától újraindítják a vasúti személyforgalmat a hetvennégy kilométeres szakaszon.

Az áprilisi vonalbejárás alkalmával társalognak a minisztérium, a vasúttársaság és a régió polgármesterei egymással (fotó: mindop.sk)

Első körben húsz járatot vezetnének be munkanapokon, hogy az emberek munkába és iskolába kényelmesen eljussanak. A szlovák közlekedési tárca vezetője szerint a szakasz utasforgalmát folyamatosan ellenőrzik, s értékelik majd, ennek függvényében nőhet a járatok száma, bővülhet a kínálat hétvégi járatokkal is. Érsek még egy fontos dolgot jelzett a sajtónak: a magyar fél ígérete szerint hamarosan megépül az Ipolyság–Drégelypalánk szakasz, ami csak valamivel több mint 6 kilométer hosszú vasúti pálya, ami megteremthetné a Zólyom–Ipolyság–Budapest kapcsolatot is a vasúton.

Pirossal a hiányzó Ipolyság–Drégelypalánk vasútvonal, ami az ígéretek szerint újraépülhet

Ez lenne a következő logikus és ésszerű lépés az illetékesek részéről, hiszen nemcsak Budapesttel kötnék össze a közép-szlovákiai régiót, de javulna például az összeköttetés Ság és Losonc között is. Nagy léptékben gondolkodva pedig sokat segítene a Budapest–Krakkó kapcsolaton, mivel levinné a kamionokat a túlterhelt hágókkal tarkított közútról, nem beszélve a turizmus fellendüléséről, ami ugyancsak nem elhanyagolható szempont.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!