Kisiklott Kassán az egyik MÁV-os Vectron
A 193 510-es járt pórul, tolatási mozgás közben.
A 193 510-es járt pórul, tolatási mozgás közben.
Két kárpátaljai vasúti beruházás léphet előre.
Ennyi korszerű Siemens-mozdonyt tud bérbe adni a szlovák lízingcég. A gépek jó részét a ZSSK és a ZSSK Cargo bérli.
A szlovák kormány ideiglenes jelleggel, október elsejétől november 10-éig a felére csökkentette a menetjegyek árát. Az utasforgalom láthatóan emelkedett az elmúlt bő két hét alatt.
A nyolc Yutonggal a két szomszédos fővárost és reptereiket felfűző viszonylat járatainak több mint kilencven százaléka vált teljesen elektromos üzeművé.
A többáramrendszerű, bérelt Siemens-mozdonyokkal indul új forda, a szlovákok kétáramnemű Ászaitól elbúcsúzhatunk.
A pozsonyi központú vasúti árufuvarozási cég néhány hónap alatt három hattengelyes villamos mozdonnyal erősíti flottáját.
A ZSSK-tól elmondták, azért engedték balesetveszélyes állapotban haladni a vonatot, mivel a nagy melegben is fent akarták tartani a szolgáltatást.
A mozdonyokat bérbeadó RS Lease átvette első Softronic-mozdonyát, amit egy másik követ majd hamarosan. Mindkét gépet a Budamar-csoporthoz tartozó CRW Kft. fogja használni.
Ötödik alkalommal rendezik meg idén az ötszáz kilométeres távú Slovak FIVA Rallyt. A résztvevő 82 történelmi jármű és sofőrjeinek eljutását a ZSSK autószállító vonattal segíti Pozsony és Homonna között május 26-án.
Legendás mozdonyok és a ZSSK legmodernebb vonatai is felsorakoznak, már vezetett túrákon is részt lehet venni. Ha tudják, tegyék szabaddá magukat május 23-án vagy 24-én és látogassanak el a Rušňoparádára. Higgyék el, megéri!
A cseh magánvasút spanyol flottája mindössze néhány napja vette fel a munkát, de műszaki nehézmények miatt a háromból két szerelvényt máris ki kellett venni a forgalomból.
Az osztrákok új regionális emeletesei megszerezték a közlekedési engedélyt a két szomszédos országra.
A járműveket a VTG rendelte meg, használni viszont a svéd SSAB acélgyártó vállalat fogja.
Ami néhány éve még svájci különlegességnek számított, ma már országos szinten érhető el a Tátrától a Csallóközig.