A megfutamodott Búvár esete a felvágott váltóval
Régen fordult meg huszonkét teherkocsiból álló vonat a kishidasi vonal északi felén. De most sem önszántából járt arra.
Régen fordult meg huszonkét teherkocsiból álló vonat a kishidasi vonal északi felén. De most sem önszántából járt arra.
A ZSSK személyszállító vasúttársaság alkalmazottjai átlagosan 5,53 százalékos emelést kapnak, a bérrendezés nyertesei a mozdonyvezetők, az ő havi átlagfizetésük 1750 euró, azaz 647 ezer forint lesz.
Az Európa egykor egyik legnagyobb szárazföldi kikötőjében, a tiszacsernyői állomáson kiállított, 310.443-as mozdony a CER Cargo cégcsoport támogatásával újult meg.
Négy Stadler Kiss szerelvényt rendel a ZSSK a Pozsony környéki vasútvonalak kiszolgálására.
A jövő évi menetrend Szlovákiában több vonatot tartogat az utasok számára, de lesz, ahol megnehezítik az utasok életét.
Az idei évben már biztos, hogy nem utazhatunk a fogasvillamosokkal Szlovákiában.
A MÁV-Start és a ŽOS Vrútky is adott be ajánlatot, viszont a járműbeszerzésre jelenleg nincs fedezet.
Az európai szinten elismert és méltán híres Velim melletti vasúti tesztpálya üzemeltetője Szlovákiában alapít leányvállalatot, ami egyfajta ugródeszka lesz a további európai térnyeréshez.
Már forgalomban van mind az ötvenegy felújított szlovák kocsi, amelyekben az üléseket csicsmányi hímzésű motívumok díszítik. Nálunk főleg a váci oldalban találkozhatunk velük.
A ZSSK szlovák személyszállító vasúttársaság átvette az egyelőre utolsó, huszonötödik egyszintes villamos motorvonatát a Škodától.
Összesen hat étkezőkocsi újul meg teljesen, az első már forgalomba is állt Pozsony és Kassa között.
Egy bevásárlóközpont alagsorában kapott helyet a modern buszpályaudvar, naponta ötezer utas fogadására alkalmas.
Teherautóval ütközött a Kassáról Pozsonyba tartó 604-es Tatran gyorsvonat, pótlóbuszok viszik az utasokat Poprád és Igló között.
Majerik Máté megint díjat nyert a Gripennel. Szívet dobogtató öreg MiG-ek, a Frecce és a mennyei tészta. Hogyan lehet Covid-biztos repnapot rendezni?
Kilenc új, korszerű villamos motorvonat szerelvény érkezik a Kassa és Eperjes Megyébe. A kontraktus értéke 76,3 millió euró.