Három vasúti összeköttetés nyílik meg a magánvasutak előtt Szlovákiában
A szolgáltatások minőségének javulását várja a közlekedési minisztérium a vasút részleges liberalizálásától.
A szolgáltatások minőségének javulását várja a közlekedési minisztérium a vasút részleges liberalizálásától.
A kocsik elsősorban Kassa és Eperjes vonzáskörzetében közlekednek a regionális járatokon.
Tíz különböző viszonylaton összesen több mint 43 ezer utast szállított a ZSSK az idei nyári szezonban.
Megjelent a végleges 2023-as vasúti menetrendtervezet – mutatjuk a lényeges változtatásokat.
Az Antwerpenből érkező tartálykocsik Bánrévénél lépnek be Magyarországra.
Indul a Bánóc és Homonna közötti vasútvonal villamosítása.
Németországból, Szlovákiából és Romániából is új TransFER-vonatokat indít Törökországba a logisztikai vállalat.
Az érdeklődők még a felvételi előtt ki is próbálhatták, hogy milyen buszt vagy trolit vezetni.
Habár a tranzitidők minden esetben jóval hosszabbak, a világgazdaságnak működni kell. Konstanca és Törökország az eddigi nyertesek között.
Az Alstom május 17. és 24. között Railshow keretében mutatta be a Coradia iLintet.
Az orosz–ukrán háborúra hivatkozva hivatalosan is visszalépett az ÖBB a Kelet-Európát Nyugat-Európával összekötő széles pálya közös megvalósításától.
A nagyszombati járműjavító összesen legalább 23,4 millió euró értékben építhet vagy újíthat fel vasúti tehervagonokat a két nagy európai vasúttársaságnak.
„Humanitárius repülés” Miamiból, próbálkozás Törökország felől. Nukleáris tüzelőanyag érkezett Moszkvából Pozsonyba. Abramovics Álomgépét is kitilthatják innen-onnan... Merre repülnek az orosz oligarchák?
Megnéztük, mi a helyzet a Keletiben, jönnek a menekültek, de megy a segítség is.
A szlovákok felfüggesztették az Ukrajnába átjáró nemzetközi vonatokat, hamarosan a magyar–ukrán határon is leállhat a forgalom. A csehek evakuációs szerelvényeket küldenek.