Kalandtúra egy reaktorral

iho/hajózás   ·   2019.04.15. 08:45
ovit_uszaly_kiskep

Iparági körökben keringett egy izgalmas történet: folyami hajózással kívánnak egy nagy kiterjedésű árut elszállítani az Északi-tengertől Kazincbarcikára. Ebből nyilván egy túlméretes szállítmány közúti továbbítására kellene azonnal gondolnunk, éjszakai haladással, útvonalak biztosításával, kísérettel, rengeteg szervezéssel. De a hírek másról szóltak: folyami hajózással juttatnák el a Borsod megyei vegyipari óriás telephelyére a nagy kiterjedésű reaktort. Ha most felnézünk a térképre és végiggondoljuk az útvonalat, a magyar folyami belépési pont Európa nyugati irányából a Dunán történik, Kazincbarcika viszont az ország keleti felén helyezkedik el, így a menetnek a Tiszán kell továbbhaladnia, majd onnan közúti továbbfuvarozással lehet a szállítást befejezni.

Áthaladás a Duna budapesti szakaszán. Vörös Attila kollegánk kapáslövésekor annyi érdekességet fűzött hozzá, hogy új napellenzőt kapott az objektíve, pedig nem is sejtette: a tenger felől érkező hajó épp Kazincbarcika irányába tart

Talán már feledésben is volt a történet, amikor Vörös Attila kollegánk kapáslövéssel elcsípte a vízi rakományt Budapesten március 21-én. Nyolc napra rá a Délmagyarország online portálja különleges eseményről közölt tudósítást: március 29-én, hosszú idő után ismét uszály haladt át Szegednél. A cikk első változatában még találgatni lehetett a rakományról, de egy olvasói jelzéssel kiegészítették értesülésüket: kazincbarcikai célállomással szervez fuvarozást az MVM-OVIT Zrt. A tudósító fényképfelvételei alapján a folyami szállítóeszköz tolóhajója a felvételek alapján egy szerb felségjelzésű jármű, ami egy bajai székhelyű, de Szegeden is aktív folyami hajózási vállalkozás tábláit hordozza.

Megállás Baján. Megkeresett szakértőnk szerint itt okmánykezelés, adminisztráció, vámolás történhetett (illusztráció: Vörös Attila)

A történet folytatásába a miskolci térség híreiről beszámoló boon.hu kapcsolódott be április 12-én, ekkor tudhattuk meg, valóban a kazincbarcikai Borsodchem számára érkezik egy sósavbontó reaktor. A túlméretes áru közúti áruszállításáról szóló képes összeállításon láthatjuk, hogy ugyanarról a végyipari termelőegységről van szó, amelyet többen is látni véltek a Dunán és a Tiszán is az elmúlt hetekben.

A Délmagyarország munkatársa Szegeden várta be a különleges szállítmányt, amely igazi ritkaság volt a városban (fotó: Farkas Judit, Délmagyarország)

A hírportál beszámolája alapján megtudtuk, hogy a szállítmány április 10-én, szerda este indult útnak a bodrogkeresztúri kompkikötőből és Bodrogkisfaludon, a 37-es úton, Szerencsen és Gesztelyen keresztül érkezett meg Miskolc közvetlen közelébe, csütörtökön aztán Arnót és Felsőzsolca között állították meg, hogy a különleges szervezésű áruszállítást az esti órákban folytatni lehessen. A monstrum csütörtök este hét órakor folytatta útját: a 191 és a 190-es kilométerek között a hármas főúton, majd az M30-ason ment tovább annak 29-30-as kilométerei között. Ezután a 306-os úton (1-es és 5-ös kilométerei között) ért el a miskolci Repülőtéri útra, majd Szirmabesenyő belterülete után a 26-os útra kanyarodott, itt haladt tovább egészen a kazincbarcikai vegyipari óriás székhelyéig – írja cikkében a boon.hu.

Különleges felépítményű közúti szállítóeszközön szervezik a beszállítást a kazincbarcikai rendeltetési helyre április második hetében. A beszámolók alapján ez is két napba telt (fotó: boon.hu)

Mint, ahogy a Délmagyarország szerkesztőségébe eljuttatott közleményében az MVM-OVIT Zrt. jelezte, szállítási munkát végeztet a Tiszán, de a projekt részleteiről nem kíván bővebb tájékoztatást adni, ezért szállítmányozás területén jártas forrásunkkal kielemeztük, hogyan bonyolíthatták le ezt a különleges áruszállítási projektet.

Az Északi-tengertől folyami hajózás keretében érkező áru vélhetően Baján állhatott meg, ahol a tolóhajó is csatlakozhatott. A kikötői megállás során okmány- és fuvarlevél-adminisztrációt követően a vámolásnak kellett bekövetkeznie, ugyanakkor a szállítmány kilép az EU vámjogi területéről, majd visszatér oda, tranzit vámeljárásra kérhettek engedélyt a vámhivataltól. Mivel Szerbia tagja a tranzitegyezménynek, ezért a mohácsi határvámhivatal kiléptette, majd Titel magasságában irányt váltva folyásiránnyal ellentétesen elindult a Tisza útvonalán.

Magyarországot elhagyva Szerbiában Titel magasságában fordult rá a Tiszára, ahonnan Szegednél ismét visszatért országunkba (Google térképkivonat)

Az uniós beléptetést a szegedi vámosok végezhették, majd vagy tranzitban folytatta útját a Borsod megyei vámhivatal irányába, de az sem kizárt, hogy Szegeden vámkezelték. A szegedi áthaladás észlelését követően majdnem két hétig hajózott, majd Tokajnál letérve a Bodrogon kötött ki a bodrogkeresztúri kompkikötőben. Az átrakást követő elszállítás szervezése a hírek szerint további két napig tartott, a magyar viszonylaton becsléseink szerint a szállítmány majdnem egy hónapig utazott – egy szerbiai kitérővel – a hazai vizeken.

Végül Tokajnál tért le a Tiszáról és a bodrogkeresztúri kikötőben várta a közúti áruszállító szerelvény

Bár ritka jelenséget tapasztalhattunk, a lassú átfutási idő ellenére olyan példával szolgál, hogy a magyar folyami hajózásban megfelelő logisztikai szervezéssel minden gond nélkül szervezhetők különleges, nagy kiterjedésű áruk szállításai, abban az esetben, ha a vízállás is megengedi.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!


Kapcsolódó hírek