Kedvezményes bérletek: átmeneti intézkedések

iho   ·   2020.03.24. 12:45

Az Álláskeresők bérletét a februári vagy márciusi keltezésű, illetve a Magyar Kormány által március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt kiállított hatósági bizonyítványokra nemcsak egyszer lehet majd kiváltani, hanem a bérlet lejáratakor a jogosult a következő havi bérletét is kérheti, így egy igazolással akár két–három bérletet is kiválthatnak az álláskeresők (attól függően, hogy meddig tart az átmeneti időszak). Azok, akik kidobták az előző havi igazolásukat, vagy új álláskeresők, az első alkalommal még kérniük kell a hatósági bizonyítványt, de aztán erre az egy igazolásra kapják a bérleteiket.

Az álláskeresők bérletét az következő kilenc bérletpénztárban lehet kiváltani: a Batthyány téren, az Örs vezér terén (egy a metró-, egy a HÉV-végállomásnál), a Puskás Ferenc Stadionnál, a Blaha Lujza téren, a Corvin-negyednél, Újpest-központnál, a Nyugati pályaudvarnál, a Nagyvárad téren.

Az átmeneti intézkedés visszavonása a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon várható (feltéve, hogy legkésőbb nyáron megszűnik a veszélyhelyzet). Azokat a nyugdíjas vagy kisgyerekes bérletigazolványokat, amelyeknek az érvényességi ideje a Magyar Kormány által március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt járna le, a kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt nem kell meghosszabbítani, hanem utazásra továbbra is felhasználhatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig. Azok a nyugdíjasok és kisgyermekes ügyfelek, akik még nem rendelkeznek bérletigazolvánnyal, mert most válnak jogosulttá, a szükséges igazolás bemutatásával a BKK bérletpénztáraiban ki tudják váltani a kedvezményes bérletigazolványt. A március 13-a után pótdíjazott utasok esetében az utólagos személyes bérletbemutatás öt munkanapos határidejét csak az ügyfélközpontok újranyitásától kell számolni, míg az utólagos helyszíni pótdíjbefizetés a pótdíjazástól számított két munkanap helyett 15 munkanapon belül átutalással lehetséges.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek