A japán–kínai szigetkonfliktus, az első gépek megjelenése az első kínai hordozón, egy vadonatúj ötödik generációs harcigép első repülése, és persze a héten kezdődő Zhuhai repülőszalon: sok ok, amiért a világ ismét Kína felé fordul, és megpróbálja kitalálni, hogyan is áll a szuperhatalom legizgalmasabb katonai repülési programjaival.

A Flight International című brit szaklap friss elemzése egyebek mellett azt teszi világossá, hogy Kínában megfelelő források állnak rendelkezésre az új fejlesztésekre: Peking 11,2 százalékkal emelte katonai költségvetését az idei évre a tavalyihoz képest, és a jelek szerint ezt a növekedési arányt fenn is akarja tartani. A százalékokon túl maga az összeg is elképesztő, átszámítva 107 milliárd dollár. Új gépekre és katonai célú repülési kutatás-fejlesztésre becslések szerint ennek az összegnek (legalább) a tíz százaléka jut 2012-ben.

A feltehetően az F-22-esnél is nagyobb J-20-as...

A kínai hadiipari fejlesztéseknek, különösképp az ötödik generációs harci gépek fejlesztésének megvan a közvetlen stratégiai hatásuk a térség egyre érzékenyebb katonai egyensúlyára. Tajvanban, Japánban és Dél-Koreában az új konstrukciókat közvetlen fenyegetésként értékelik, és ez nyilván meghatározza az amerikai katonai tervezést is. Az új gépek fontosságát maga Kína is eléggé egyértelműen nyomatékosítja. Nem véletlen, emlékeztet a lap, hogy a J–20-ast az akkori amerikai védelmi miniszter, Robert Gates pekingi látogatása idején bocsátották első repülésére, a J–21-esként emlegetett új gép megjelenését pedig az utód, Leon Panetta kínai tárgyalásai előttre időzítették.

...és a joval kisebb, most felbukkant J-21-es, vagy 31-es, a típusjelét nem tudni biztosan

Miközben azt sem lehet biztosan tudni, hogy a J–21-es valóban ezen a néven fut-e, vagy, mint kínai bloggerek olykor állítják, J–31-esként, netán F–60-asként, sok a találgatás ezeknek a típusoknak a valóságos funkciójáról is. Mivel az előd J–20-as nagyobb, az utód 21-es pedig kisebb gép, sokan kézenfekvőnek tartják a párhuzamot az amerikai konstrukciókkal, a nagyobb F–22-essel és a kisebb F–35-össel. Miközben az amerikai gépek közül az F–22-esnek még csak mostanság erősítik a csapásmérő képességeit, vannak nyugati megfigyelők, akik szerint a nagyobb J–20-as a nagy hatótávolságú bombázó feladatkörét töltheti be, a 21-est pedig légifölényvadászként definiálják. Megint más elemzők szerint viszont olyan, egymással versenyben álló technológiai bemutatógép mindkét szerkezet, mint amilyen az YF–22 és az YF–23 volt az Egyesült Államokban, amikor az ő „párbajuk” zajlott annak idején. És még egy verzió: a J–21-est egyes elemzések dupla orrfutója okán hordozóvadásznak tartják.

Egy biztos: mindkét kínai tanulmánygép fontos eszköz lehet a modern technológiai megoldások kidolgozására. Elsősorban az alacsony észlelhetőségről van szó, erre utal a 21-es két kifelé döntött függőleges vezérsíkja, a „lopakodó” karakter egyik legfontosabb mutatója.

A már több éve és legalább két példányban repülő J–20-ast az amerikaiak legkorábban 2018-ra tartják érettnek hadrendbe állításra, egyébként ezt a dátumot említi az évente kiadott japán Védelmi Fehér Könyv is, amely már teljes „lopakodó” képességekkel megáldott típusként prognosztizálja addigra a gépet. Ugyanakkor a Flight International elemzése két fontos elemet is kiemel, amelyben a kínai technológia még nem elég fejlett az amerikai alacsony észlelhetőségű típusokhoz képest: ez a gépek festése-borítása, és a gépek hajtóműve.

A J-20-as külsőre viseli  az ötödik generációs stealth-jegyeket, de vajon megvan-e ehhez a speciális festése is?

Az F–22-es, az F–35-ös és a B–2-es lopakodó képességeinek az alapja a szerkezet alacsony radarvisszaverő jellegén, a hajtóművek első fokozatának és a fúvókáknak az „elrejtésén” és hasonló részleteken túl, a radarhullámokat elnyelő külső felület. Ennek a felületnek az ápolása, a repülések közti fenntartása a stealth típusok üzemeltetésének egyik legfontosabb eleme, és ennek titkait az amerikaiak olyannyira fontosnak tartják megőrizni, hogy feltehetően ez indokolta az F–22-es japán exportjának letiltását is.

A másik fontos terület, ahol Kína lemaradásban van a versenytársakhoz képest, a hajtóművek frontja. A két létező J–20-as közül az egyik az orosz Saturn AL–31-essel repül, amivel az orosz Szuhoj–27-es és a kínai J–10-es is. A második J–20-as feltehetően már a kínai Shenyang WS–10-essel repül, az új 21-es pedig a Klimov RD–93-assal. De az elemzések határozottan állítják, hogy ezek egyike sem versenyképes az amerikai ötödik generációs gépek hajtóműveivel szemben.

Vannak új gépek, de nem tudni, van-e új, hálózat-alapú hadviselés

A washingtoni Nemzeti Stratégiai Tanulmányok Intézetének jelentése szerint az új kínai csodagépek hajtóműveinek technológiája csak évek, ha nem évtizedek múlva éri el az F–22-es P&W F119-esének technológiai szintjét, tehát maguk a gépek sem közelítik a Raptor hangsebesség feletti „szupercirkáló” képességet.

Az intézet jelentése kereken kimondja: a kínaiak számára ezeknek a technológiáknak a gyors alkalmazása kizárólag kémkedés útján képzelhető el: a saját fejlesztés nagyon lassú, és ezeknek a stratégiai jelentőségű elemeknek az átadását az oroszoktól sem remélhetik. Tegyük hozzá, Moszkva az újabb Szuhojok kínai eladását is azért állította le, mert attól tartott, hogy a kínaiak az eddigi szokásuk szerint lemásolják a gépeket és a bennük megjelenő fontos innovációkat.

A washingtoni jelentés más területekre is kitér, amelyek egy-egy típuson túl is meghatározzák a kínai légierő hatékonyságát valódi háborús körülmények között. Fontos maguknak a háborús tapasztalatoknak a hiánya, például nemigen próbálhatták ki a kínaiak harci viszonyok közt a mostanság bemutatott fejlett levegő-levegő és levegő-föld fegyverzeteket.

A külvilág izgatottan lesi a fejlesztéseket, az USA szerint a technika még nem vált harcértékké

Gyenge a kínai légierő a szállítógépek és a légi tankolás frontján, és ugyancsak régiek, elmaradottak a nagy hatótávolságú bombázói, bár a jelentés azt is megállapítja, hogy ezt a nagy hatótávolságú cirkálórakéták némiképp ellensúlyozzák. Ami pedig az amerikai elemzők szerint végképp hiányzik a kínai légierő hatékonyságához, az a más haderőnemekkel való együttműködés, még csak mostanság kezdtek a kínaiak olyafajta kiképzésekbe és gyakorlatokba, amelyek az integrált, hálózatalapú hadviseléshez szükségesek.

Az új harci gépek által képviselt technika tehát még messze van attól, hogy igazi harci képességekké váljék – vélik a kínai repülőszalon előestéjén a washingtoni elemzők.