Majd' egy hónap eltelt azóta, hogy Kaposvárral utoljára foglalkoztunk, de az állomásfelújítás kapcsán magáig az épületig nem is jutottunk el. Magával ragadott minket a városépítészeti helyzet, a közlekedéshálózati beágyazottság (azaz inkább beágyazatlanság), és mire minden morognivalót kiadtunk magunkból, amit ki kellett adni, nem maradt már energia az igazi építészvénával újjáépített állomásépületre. Ezt most pótoljuk. Az építészek Németh Tamás és Markó András voltak a MÁVTI-ból.

A peron felől érkezve csillogóan és hívogatóan tárul fel az épület belső világa is (a képre kattintva galéria nyílik Zöldi Péter fotóiból)

Rendhagyóan nem az utca, hanem a vágányok felől közelítünk az állomásépülethez: a fedett veranda és a vágányok miatt ez eleve az izgalmasabb, plasztikusabb, rétegzettebb oldal. Az izgalmasságot fokozza, hogy a veranda tetején az ablakok osztásrendjét követve felülvilágítókat helyeztek el, amelyek fénnyel árasztják el a fedett peronrészt is. Kaposvár szerencsésebb volt, mint sok más, verandás állomás, ahol a villamosításkor kegyetlenül belebontottak az előtetőbe, hogy mondjuk egy toronyoszlopot éppen ott helyezzenek el. Itt a keretállások oszlopai az 1. és 2. vágány között állnak, így a veranda szerkezete érintetlenül megmaradt.

A szokásos konfliktushelyzettel – hogy a veranda öntöttvasoszlopainak talpa a vágányokhoz, azaz az alacsonyperonhoz igazodik – itt és most nem kellett foglalkozni, de ha valaha az épülethez csatlakozóan magasperon fog épülni, ez mindenképpen homok lesz a fogaskerékben. Mindenesetre az előcsarnok szintjéről akkor majd szintbeni kijárás nyílhat a magasperonra, ezt a szintkülönbséget most a peron felé akadálymentes rámpa hidalja át. Talán az átépítésbe beleférhetett volna az erről a problémáról történő előregondolkozás.

Ultra low-floor veranda, sok fénnyel, toronyoszlop nélkül

A felújítás során nagyon egészséges viszonyba kerültek egymással a rekonstrukciós beavatkozások és az újonnan bekerülő kortárs elemek. Ez mindenképpen új fejlemény az évtized épületfelújításai között, Miskolcon, Szombathelyen és Sátoraljaújhelyen is a historizáló, sárgaréz- és mázascsempe-maffiával történő összefonódás figyelhető meg a belső terek kialakítása során. Kaposváron a meglévő, hitelesen rekonstruálható elemeket újraépítették, az eredeti térrendszer mai igényekhez történő alakítását viszont az új elemek kortárs formálása és anyaghasználata jelzi. Így az előcsarnoknak a valamikor a negyvenes években átépített sík födémlemezét elbontották, és a Pfaff Ferencnek – a kaposvárival megegyező – verseci felvételi épületének felmérése alapján újjáépítették a boltozatot. A létrejött tér nagyvonalúságát egy kis, világítástechnikával foglalkozó magyar cég, a Zengőváry Kft. által egyedileg, príma minőségben legyártott, mélyen befüggesztett lámpatestek fokozzák. Ha távcsövet viszünk magunkkal, szemrevételezhetjük, az apró, zsebóraprecizitású gyűrűket, amelyek a függesztőhuzalok nyalábjait összefogják. Szépen simulnak a térbe az információs táblák is, amelyek jól példázzák, végre sikerült megérteni az utastájékoztatás törvényszerűségeit és esztétikáját is.

Az előcsarnokból keleti irányban vezető folyosót és a róla nyíló egykori várótermeket műemlékvédelmi igénnyel újították fel, nagy gonddal restaurálták a mennyezeti festést, csak remélni tudjuk, nem a rohamos elkoszolódás lesz a sorsa ezeknek a most frissen ragyogó színeknek. Az egykori várótermekből kialakított kereskedelmi célú helyiségeknek egyelőre nincsen bérlője, ezt az állagmegóvás egyik sajátos módjának is tekinthetjük.

Lámpák, infotáblák és függesztőhuzalok úsznak az előcsarnok terében

A nyugati irányban elhelyezkedő helyiségcsoportok viszont drasztikus átalakításon mentek át. A valamikori elsőosztályú váróterem helyén az elmúlt években kialakított pénztártermet a vasútüzemi helyiségek átszervezése miatt részben meg kellett szüntetni, így az eredeti területének egyharmadára zsugorodott. Fő látványeleme az a fal, amely mint egy dugattyú, benyomult az eredeti térbe, és összenyomta azt. Ennek a falnak az idegenségét, sohasemvoltságát, műszaki indokoltságát hálós rendszerben kialakított, a padlófelületről a falra felkúszó terazzóburkolat hangsúlyozza ki, amelyben még az üzemi helyiségek ajtóinak körvonalai is a hálós osztásba illeszkednek. A gondolat szép és nagyvonalú volt, a kivitelezés során azonban a pénztárak biztonsági követelményrendszere miatt beépített acélajtó tokján nem sikerült végigvinni a burkolatot, megbicsaklik a következetes rendszer.

Gyorsan keressünk tehát valamit, ami ezt a szeplőt jóváteszi, ellensúlyozza. Könnyedén meg is találjuk az előcsarnok hatalmas beépített bútorát. Már nem pad, és még nem asztal, valami a kettő között, mindenesetre ülésre, elterpeszkedésre csábít. Aki alatt nyiszorgott már a várótermi pad lécezete, miközben feje odakoccant a mögötte ülő utas fejéhez, az értékelni fogja ezt a robusztus alkotást, a hihetetlenül magas támlát. Mint egy őssárkány, olyan természetesen nyúlik el itt, a váróterem és az utasok áramlásának közepén, mégsem akadályozva, hanem inkább kiegészítve és terelve azt. Láttunk már mindenféle padelhelyezést, hossz- és keresztirányút, páholyosat és külön ülőkékre széttagoltat, de ez a moloch itt középen egyértelműen mutatja, hogy a legegyszerűbb a legnagyszerűbb.

Örülünk, hogy ez az állomásfelújítás végre túllépett a mindenáron a régit rekonstruálni óhajtó nosztalgikus szemléleten, ahol kellett, ott visszafogott volt, máshol kortárs, újító és laza. Még több ilyet!

Hajléktalanbiztos, komfortos hatalmasság a központi csarnokban

(A cikk a Fonódó és az iho.hu együttműködésében készült.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!